MEDDIG TUDJA MÉG A FÖLD KISZOLGÁLNI AZ EMBERISÉGET? VALÓS VESZÉLY-E A TELJES ÖKOLÓGIAI KATASZTRÓFA? MIT TEHETÜNK, HOGY MEGELŐZZÜK?

Összefoglaló a szakpolitikai döntéshozók számára a biológiai sokféleséggel és az ökoszisztéma-szolgáltatásokkal foglalkozó kormányközi tudománypolitikai platform (IPBES) jelentéséből

A Greenpeace Magyarország alább elérhetővé teszi az IPBES (Biodiverzitás és Ökoszisztéma-szolgáltatások védelmével foglalkozó Kormányközi Platform) jelentésének vezetői összefoglalóját magyar nyelven.

Az elmúlt 50 évet áttekintő, 2019-ben megjelent jelentés a világ ökológiai állapotát mutatja be. A tudósok az egész földi életet végveszélybe sodró folyamatokat írják le és arra a következtetésre jutnak, hogy teljesen át kell alakítanunk a társadalmi és gazdasági rendszereinket. Ehhez az IPBES közreadta az élővilág összeomlásának elkerüléséhez szükséges politikai forgatókönyveket is.

Az IPBES jelentés elkészítésén három évig dolgoztak a tudósok, és összesen 15 ezer tudományos és kormányzati forrást dolgoztak fel hozzá. 50 szakértő koordinálta a munkát, és 310 tudóstársukat vonták be a világ 145 országából, köztük több honfitársunkat is. Az 1800 oldalas dokumentum az elmúlt öt évtized változásait értékeli, átfogó képet nyújtva a gazdasági fejlődés irányairól és a természetre gyakorolt hatásukról.

A jelentés vezetői összefoglalóját a Greenpeace azzal a céllal teszi közzé, hogy segítse azokat, akik szeretnének megbízható forrásból ismereteket szerezni, kutatnak, szakdolgozatot írnak vagy szakpolitikai döntéseket megalapozó dokumentumokat állítanak össze a benne szereplő témákról.

A számok nyelvén – A legfontosabb adatok és tények

Az IPBES jelentés az utóbbi öt évtized változásait összegezte.

Általános

75%-át a szárazföldi területeknek, és 66%-át a tengereknek és óceánoknak, alapvetően átalakította az emberi tevékenység.
47%-kal csökkentek az ökoszisztémák kiterjedését és állapotát jelző globális mutatók a becsült természetes alapvonalhoz képest, és évtizedenként további 4%-ot meghaladó csökkenés várható.
28%-ra zsugorodott az őslakos népek tulajdonában lévő, vagy általuk kezelt területek mérete, beleértve ebbe a védett természeti területek 40%-át, valamint a 37%-át az összes fennmaradó, kevés emberi beavatkozással terhelt területeknek.
60 milliárd tonna megújuló és nem megújuló erőforrást nyerünk ki évente a természetből. Ez a 1980-as értékhez képest 100%-os növekedést jelent.
15%-kal nőtt minden évben az egy főre eső anyagfelhasználás a 1980 óta.
85%-a eltűnt a vizes élőhelyeknek 1700 és 2000 között. A fogyatkozásuk üteme jelenleg 3-szor gyorsabb, mint ahogyan az erdők fogyatkoznak.

Növény és állatfajok, populációk, fajták

8 millió a Földön élő állat- és növényfajok becsült száma (beleértve az 5,5 millió rovarfajt is).
Tízszeresére gyorsult a fajok kihalása globális szinten ma, ahhoz képest, mint amilyen átlagosan az elmúlt tízmillió évben volt. Ráadásul a folyamat tovább gyorsul.
Közel 1 millió fajt fenyeget kipusztulás, sok közülük évtizedeken belül eltűnik.
500.000 (+/-9%) szárazföldi fajnak a jelenleg ismert 5,9 millió közül, nincs esélye hosszú távú túlélésre, ha nem állítjuk helyre az élőhelyeiket.
A kétéltűek 40%-a kipusztulóban van.
Majdnem 33%-a a korallzátonyokat alkotó koralloknak, a cápáknak és a cápák közeli rokonainak, valamint a tengeri emlősöknek kihalóban van.
25%-át veszélyezteti kihalás azoknak a szárazföldi, édesvízi, és tengeri gerinceseknek valamint gerincteleneknek és növényfajoknak, amelyeket behatóan vizsgált eddig a tudomány.
Legalább 680 gerinces faj kipusztulását emberi tevékenység okozta a 16. század óta.
A rovarok 10%-a a becslések szerint kihalóban van.
20%-kal csökkent átlagosan az őshonos fajok egyedszáma a szárazföldi élőhelytípusokban 1900 óta.
560 (+/-10%) étkezési vagy mezőgazdasági hasznosítású háziasított emlősfajta kipusztult 2016-ra, és további 1000 fajta van veszélyben.
3.5%-a a háziasított madárfajtáknak kihalt 2016-ra.
70%-os növekedés tapasztalható az invazív, idegenhonos fajok számában 1970 óta, a vizsgált 21 országban.
30%-al csökkent a szárazföldi élőhelyek sértetlensége, amelynek az élőhelyvesztés, és az élőhelyek leromlása az oka.
47%- a szárazföldi röpképtelen emlősöknek és 23%-a a veszélyeztetett madaraknak, már most is olyan fajok, amelyek elterjedésére rossz hatással van az éghajlatváltozás.
Több mint 6 patás állatfaj valószínűleg kihal, vagy csak fogságban lesz esélye a túlélésre, ha nem teszünk valamit azonnal a megmentésükre.

Élelmiszer és mezőgazdaság

300%-kal nőtt a mezőgazdasági termelés értéke 1970 óta.
23%-án a szárazföldi területeknek már csökkent a termőképesség, észlelhető a talajromlás.
Az élelmiszernövényeink 75%-a a beporzó állatoktól függ.
235–577 milliárd dollár közötti értékű termény kerül veszélybe minden évben a beporzók eltűnése miatt.
5,6 gigatonna szén-dioxid kötődik meg évente a tengeri és szárazföldi ökoszisztémákban – ez a globális fosszilis tüzelőanyagokból származó kibocsátások 60%-a.
11%-a a világ népességének alultáplált.
100 millió hektárral terjeszkedett a mezőgazdaság a trópusokon 1980 és 2000 között. Elsősorban Latin-Amerikában a szarvasmarhatenyésztés (+/- 42 millió ha) és Délkelet-Ázsiában az ültetvények (+/- 7,5 millió ha, aminek 80%-a olajpálma) miatt. A 100 millió hektár fele, érintetlen erdőterület volt.
3%-kal nőtt a mezőgazdaság által átalakított szárazföldi területek kiterjedése 1992 és 2015 között, főleg az erdők rovására.
33%-át a Föld szárazföldi területeinek (és az édesvízkészlet 75%-a) élelmiszernövények termesztésére vagy állattenyésztésre használják.
12%-án a jégmentes szárazföldi területeknek növénytermesztés zajlik.
25%-án a világ jégmentes szárazföldi területeinek állatokat legeltetnek (a vízben szegény területek 70%-a ilyen).
25%-a az üvegházhatásúgáz-kibocsájtásnak a területek megtisztításából, növénytermesztésből és műtrágyázásból adódik, az állati eredetű táplálék előállítása 75%-kal járul hozzá mindehhez.
30%-át a globális növénytermesztésnek és élelmiszer-ellátásnak a kis területtel (2 ha alatti) rendelkező gazdálkodók adják. Ők azok akik a mezőgazdasági területek 25%-át használják, és nekik köszönhetjük a még meglévő agrobiológiai sokféleséget.
100 milliárd dollárt tesznek ki az OECD-országokban (2015) az olyan mezőgazdasági támogatások, amelyek környezetkárosításhoz járulhatnak hozzá.

Erdők

45%-kal nőtt az ipari fa felhasználás 1970 óta (4 milliárd köbméter volt 2017-ben).
13 millió ember él erdőgazdálkodáshoz kötődő munkából a Földön.
50%-a a mezőgazdasági terjeszkedésnek az erdők rovására történt.
50% a netto erdőveszteség 1990 óta (ebbe nincsenek beleszámítva az eleve kitermelésre telepített ültetvények).
68% maradt meg abból a becsült erdőterületből, amely az iparosodás előtt volt a Földön.
7%-ot vesztettünk az érintetlen erdőkből (500 ezer km2-en nem volt semmilyen emberi hatás) a 2010-2013 közötti időszakban. A veszteség a fejlett és fejlődő országokban egyaránt tapasztalható.
290 millió hektárt (+/- 6%) vesztettünk el az őshonos erdőtakaróból 1990 és 2015 között, erdőirtások és fakitermelés miatt.
110 millió hektárral nőtt az erdőtelepítések és ültetvények területe 1990 és 2015 között.
10–15%-a a faanyag-ellátmánynak illegális fakitermelésből származik világszinten (vannak olyan régiók, ahol ez az arány eléri az 50%-ot).
2 milliárd ember fedezi az elsődleges energiaszükségletét fatüzeléssel.

Bányászat és energia

1%-án a szárazföldjeinknek bányásznak, de az iparág hatásai ennél jóval kiterjedtebbek. A bányászat negatív hatással van a biológiai sokféleségre, az emisszióra, a vízminőségre és az emberi egészségre egyaránt.
17 000 nagy kiterjedésű bányászati terület van a világon (171 országban). Ezek többsége mindössze 616 multinacionális cég kezében van.
6 500 tengeri olaj- és gázkitermelő létesítmény van a világon (53 országban).
345 milliárd USD támogatást adtak a kormányok arra, hogy a fosszilistüzelőanyag-ipart támogassák, amiből a szén 52%, a kőolaj 33%, a földgáz pedig 10%-os arányban részesült. Eközben a fosszilis ipar okozta költségek 5000 milliárd USD-t tesznek ki összességében, beleértve az olyan károkat is, mint a természetes élőhelyek állapotromlása.

Óceánok és halászat

33%-át a tengeri halállományoknak nem fenntartható mértékben, 60%-át még fenntartható keretek között, de azt maximálisan kihasználva, halászták, és csak 7% volt az, ami a fenntartható mérték alatt halásztak 2015-ben.
55%-án az óceáni területeknek ipari halászat zajlik.
3-10% az óceánok várható nettó, elsődleges termelés-csökkenése, kizárólag a klímaváltozás miatt az évszázad végére.
3-25%-ot csökken a halak által alkotott biomassza az évszázad végére, attól függően, hogy az alacsonyabb, vagy a magasabb hőmérsékletet prognosztizáló forgatókönyveket vesszük alapul.
90%-át a kereskedelmi halászatnak kis léptékben halászó emberek adják (több mint 30 millió halász), övék a globális halfogás 50%-a.
Legfeljebb 33%-a a 2011-es halfogásnak, ami illegális, szabályozatlan, vagy bejelentés nélkül történt fogás volt.
10%-ot zsugorodott évtizedenként a víz alatti tengeri füves rétek kiterjedése 1970 és 2000 között.
50%-át elvesztettük a zátonyképző koralloknak az 1870-es évek óta.
100 – 300 millió part menti területen élő ember kerül veszélybe amiatt, mert nem védjük meg a part menti természetes élőhelyeket.
400 oxigénhiányos “holt zóna” jött létre a tengereinkben a műtrágyák bemosódása miatt. A probléma 245 000 km2-t érint, ami nagyobb mint az Egyesült-Királyság.
29%-kal csökkent átlagosan az emlősök és madarak kihalási kockázata 109 országban, köszönhetően az 1996 és 2008 közötti természetvédelmi beruházásoknak. E védelem nélkül a madarak, emlősök és a kétéltűek legalább 20%-kal nagyobb eséllyel pusztultak volna ki az elmúlt évtizedben.
107 különösen veszélyeztetett madár, emlős és hüllőfaj járt jól a becslések szerint azzal, hogy irtani kezdték az invazív emlősöket a szigeteken.

Urbanizáció, fejlesztés, és szocioökonómiai kérdések

100%-kal nőttek a városi területek 1992 óta.
25 millió km burkolt utat terveznek építeni 2050-ig, ennek 90%-át a legkevésbé fejlett és közepesen fejlett országokban.
50.000 nagy méretű gátat (legalább 15 méter magas), 17 millió víztározót (ami legalább 0,01 hektáros) akarnak építeni.
105%-kal nőtt a világ népessége (3,7-ről 7,6 millárdra) 1970 óta egyenetlen eloszlásban a különböző országokban és régiókban.
50-szer nagyobb az egy főre eső GDP a fejlett országokban, mint a fejlődőkben.
2500 helyi konfliktus, háború zajlik jelenleg a világban, a fosszilis üzemanyag, a víz, az élelmiszerek és a földterületek birtoklásáért.
1000 környezetvédelmi aktivistát és újságírót gyilkoltak meg 2002 és 2013 között.

Egészség

70%-a a rákgyógyszereknek természetes eredetű vagy természet ihlette szintetikus termék.
4 milliárd ember használ elsődlegesen természetes orvosságokat.
17%-a fertőző betegségnek állatok által terjesztett betegség, amelyek évente több, mint 700 000 ember halálát okozzák.
821 millió ember éhezik Ázsiában és Afrikában
40%-a az embereknek alig jut hozzá egészséges és tiszta ivóvízhez.
Több mint 80%-a a világ szennyvizeinek tisztítatlanul jut vissza a természetbe.
300-400 millió tonna nehézfémet, ipari létesítményekből származó oldószert, mérgező iszapot és egyéb káros vegyi anyagot ürítenek a világ vizeibe évente.
10-szeresére nőtt a műanyagszennyezés 1980 óta.

Klímaváltozás

1°C-kal volt magasabb átlagosan a hőmérséklet a Földön 2017-ben az iparosodás előtti időkhöz képest. A melegedés azóta is tart, évtizedenként 0,2 fokkal (+/-0,1) emelkedik a hőmérséklet.
Több mint 3 millimétert emelkedett átlagosan a tengerek vízszintje az elmúlt két évtizedben.
16-21 cm-t emelkedett a tengerszint 1900 óta.
100%-kal nőtt, azaz megduplázódott az üvegházhatású gázok kibocsátása 1980 óta, és ez átlagosan 0,7 C fok globális melegedést okozott.
40%-kal nőtt a turizmus karbonlábnyoma (4,5 Gt szén-dioxid) 2009 és 2013 között.
8%-a a teljes üvegházhatásúgáz-kibocsájtásának a szállítmányozásból és a turizmushoz kapcsolódó élelmiszerfogyasztásból származik.
5%-a a Földön található fajoknak kihalásra van ítélve, ha az átlaghőmérséklet 2°C-ot emelkedik. Ha a melegedés eléri a 4,3 °C-ot akkor a már a fajok 16%-a fog eltűnni.
Már 1,5-2°C-os globális felmelegedés esetén is várhatóan jelentősen csökkenni fog a szárazföldi fajok elterjedési területe.

Globális célok

A legtöbb, 2020-ra kitűzött ún. aichi biodiverzitás cél valószínűleg nem fog teljesülni.
22 fenntartható fejlődési cél a 44-ből, alapvető negatív trendeket mutat. A szegénység felszámolásával, az egészséggel, a vízzel, az urbanizációval, a klímavédelemmel, az óceánok és a termőföld védelmével kapcsolatos célokat mind aláássa a természet pusztulása.
72%-a a helyi közösségek által használt természeti indikátoroknak rosszabbodást mutatott.
4 esetben az ún. aichi biodiverzitás célok közül kifejezetten pozitív folyamatokról beszélhetünk néhány részterülettel kapcsolatban. Másik 7 cél egyes paramétereiben kielégítő az előrehaladás, 6 cél esetében viszont nagyon gyenge előrelépések történtek. A maradék 3 célról nem áll rendelkezésre elég információ a haladás megítélésére.

Főbb üzenetek

A) A természet adta javak világszerte fogynak

A természet mást jelent a különböző emberek számára. Van akinek biológiai sokféleséget, másnak a Földanyát vagy életet adó rendszereket. A természet az ember jóllétéhez számtalan létfontosságú dologgal hozzájárul, például olyan ökoszisztéma-szolgáltatásokkal, mint a víz körforgása, a fotoszintézis, a szerves anyagok lebontása, vagy olyan termékekkel, mint az élelem, az ivóvíz, a jó levegő, az energia, az építőanyag, a gyógyszerek stb.

A legtöbb helyen minden korábbinál több jut ezekből az embereknek, de oly módon, hogy az egyre inkább aláássa a természet „adakozó” képességét.

A bioszféra, amelytől az emberiség egésze függ, példátlan mértékben változik. A biológiai sokféleség gyorsabban hanyatlik, mint az emberiség történelmében bármikor, és ez vonatkozik a fajon belüli, a fajok közötti és az ökoszisztémák közötti sokféleségre is.

A1) A természeti javak nélkülözhetetlenek az emberi élethez és jólléthez. Többségük olyasmi, amit nem lehet teljes egészében pótolni, vagy egyáltalán nem lehet pótolni

Ma több mint 2 milliárd ember használ fa tüzelőanyagot a primer energiaszükséglete kielégítéséhez, és körülbelül 4 milliárdan vannak, akik elsősorban természetes gyógyszereket használnak. A rákos megbetegedések kezelésében alkalmazott gyógyszerek mintegy 70%-a természetes eredetű, vagy természet ihlette szintetikus termék.

A természeti körforgások tartják fenn a levegő, az édesvíz és a talaj minőségét, és természetes ökológiai folyamatok szabályozzák az édesvíz eloszlását, az éghajlatot, valamint biztosítják a beporzást és a kártevők elleni védekezést.

A világ legfontosabb élelmiszernövény-típusainak több mint 75 %-a az állati beporzástól függ. Ebbe a zöldségek és gyümölcsök mellett beletartoznak olyan világszerte jól értékesíthető termények is, mint például a kávé, a kakaó és a mandula.

A tengeri és a szárazföldi ökoszisztémák az emberi eredetű szénkibocsátások kizárólagos elnyelői, melyek éves bruttó szénmegkötő képessége 5,6 gigatonna (ami a globális antropogén eredetű szénkibocsátások mintegy 60%-ának felel meg).

A természet az emberi egészség valamennyi dimenziójának alapja. A jó életminőséghez olyan nem anyagi tényezőkkel is hozzájárul, mint az inspiráció és tanulás, fizikai és pszichológiai élmények, az identitás és a kulturális hovatartozás érzésének erősítése – jóllehet, ezeknek nehéz összesíteni és számszerűsíteni az értékét.

A legtöbb természeti erőforrásból emberi közreműködéssel tudunk hasznot meríteni. Ilyen ember által létrehozott eszközök pl. a tudás és az intézmények, a technológiai infrastruktúra és a tőke. Ezek javíthatnak, vagy részben helyettesíthetnek egy-egy természeti erőforrást, de vannak olyanok is, amelyek egyáltalán nem pótolhatók.

A természet változatossága választási lehetőségeket ad az emberiségnek akkor, amikor a bizonytalan jövővel kell szembenéznie.

A2) A természeti javak sokszor egyenlőtlenül oszlanak el térben és időben, valamint a társadalom különböző rétegei között. Miközben egy-egy természeti erőforrást az ember szolgálatába állítunk, az gyakran más erőforrások rovására történik, így kompromisszumokat kell kötnünk.

A természeti javak és szolgáltatások használatakor az előnyök és a terhek nem egyenletesen oszlanak meg a társadalmi csoportok, az országok és a régiók között. Ha például az élelmiszer megtermelését helyezzük előtérbe, az olyan ökológiai változásokhoz vezethet, ami károsíthat más természeti erőforrásokat.

Néhány ilyen változás egyes embereket előnyökhöz juttat, mások − gyakran a legsérülékenyebbek − rovására.

Annak ellenére, hogy ma elegendő élelmiszert termelünk a globális szükségletek kielégítéséhez, a világ lakosságának körülbelül 11%-a alultáplált. Az alultápláltsággal és az elhízással összefüggő korai halálozások 20%-áért az étrenddel összefüggő betegségek felelősek.

Az élelmiszer-, takarmány-, rost- és energianövény-termesztés jelentős bővüléséért más természeti erőforrások csökkenésével fizetünk. Az ár a levegő- és vízminőség romlás, az éghajlatváltozás erősítése, a természetes élőhelyek csökkenése, a természetes szabályozó folyamatok és körforgások károsodása.

Léteznek pozitív hatású együttműködések is. Ilyenek például a fenntartható mezőgazdasági gyakorlatok, amelyek javítják a talaj minőségét, termőképességét, valamint más ökoszisztéma-szolgáltatásokat – például a szénmegkötést és a természetes vizek öntisztuló képességét.

A3) A mezőgazdasági termelés, a halászat és a bioenergia-termelés 1970 óta növekszik. A anyagi javak növekvő kitermelése azonban nem fenntartható. A megvizsgált 18 természeti erőforrás közül 14 csökkenőben van. Ezek főként olyan hozzájárulások az emberi élethez, amelyeknek szabályozó szerepük van, azaz nem anyagi javak.

A mezőgazdasági növénytermesztés kb. háromszorosára nőtt 1970 óta, értéke 2016-ban 2,6 trillió USD (milliárdszor milliárd azaz 10¹⁸) volt. A nyers fűrészáru mennyisége 45%-kal nőtt, és 2017-ben elérte a 4 milliárd köbmétert, miközben az erdészeti ágazat 13,2 millió embert foglalkoztat.

A szabályozó jellegű természeti javak mutatói azonban eközben csökkentek. Kevesebb a talajban megkötött szerves szén, és csökkent a beporzók változatossága, ami arra utal, hogy a anyagi javak ilyen ütemű (ki)termelése a természetből nem fenntartható.

Napjainkra a talajromlás miatt a világ szárazföldi területeinek 23%-án csökkent a termőképesség. A beporzók hiánya miatt a globális éves növénytermesztésből 235–577 milliárd dollárnyi termény került veszélybe.

A partmenti természetes élőhelyek és a korallzátonyok elvesztése miatt csökkent a természetes partvédelem. Ennek következtében 100–300 millió ember élete és vagyona kerülhet veszélybe, mert nincs ami mérsékelje az árvizek és hurrikánok pusztító erejét.

A4) A világ nagyobb részén a természetet mára teljesen átalakította az ember, ami az ökoszisztémák és a biológiai sokféleség hanyatlását vonta maga után.

A földfelszín 75%-a mára jelentősen megváltozott. Az óceáni területek 66%-án növekvő és összeadódó hatások tapasztalhatók, az édesvízi élőhelyeknek pedig több mint 85%-át már elveszítettük.

Az erdők fogyatkozása 2000 óta globálisan lassult, de az eloszlása egyenetlen. Az óriási biológiai sokféleséggel rendelkező trópusi területeken a természetes erdőkből és a másodlagos erdőkből összesen 32 millió hektárnyi tűnt el 2010 és 2015 között.

Vannak olyan országok is, ahol nő a trópusi és szubtrópusi erdők kiterjedése, ahogyan a mérsékelt övi és a boreális erdők esetében is találunk növekedést egyes területeken. Ebbe azonban beleszámítanak nemcsak a természetes erdő helyreállítások, hanem a monokultúrás telepítések is, amelyeknek környezeti hatása, biológiai sokfélesége és természet adta javai elenyészőek egy természetes erdőhöz képest.

1870 óta a korallzátonyok élő koralljainak kb. fele elpusztult. Pusztulásukban sokféle tényező szerepet játszott, melyeket az utóbbi évtizedekben felerősített az éghajlatváltozás, így a korallok elvesztése felgyorsult.

Az őshonos fajok átlagos állománynagysága a legjelentősebb szárazföldi növényzeti övekben (pl. tundra, mérsékelt övi lombhullató erdő, füves puszta stb.), legalább 20%-kal csökkent. Ez valószínűleg hatással van az ökoszisztéma-folyamatokra, és ezáltal arra is, hogy milyen javakat tudnak adni az embernek ezek az élőhelyek.

A hanyatlás főleg az 1900-as évektől tapasztalható, és az üteme gyorsul. A bennszülött fajokban gazdag területeken az őshonos élővilágra gyakran erős hatást gyakorolnak a máshonnan származó inváziós fajok.

A vadon élő szárazföldi gerincesek állományainak nagysága az elmúlt 50 évben csökken, ahogyan az édesvízi és a tengeri gerincesek is fogynak.

A rovar állományokra vonatkozó globális trendek nem ismertek, de néhány területen gyors csökkenést találtak.

A5) Az emberi tevékenység miatt minden eddiginél több, kb. egymillió fajt fenyeget a kipusztulás.

A vizsgált állat- és növénycsoportokba tartozó fajok átlagosan körülbelül 25%-a van veszélyben, ez rámutat arra, hogy kb. 1 millió fajt fenyeget kihalás – sokat közülük évtizedeken belül –, ha nem teszünk ellene. Amennyiben nem születnek hatékony intézkedések a biológiai sokféleség csökkenésének megállítására, akkor a fajok kihalása globális szinten tovább gyorsul, pedig a fajok elvesztésének üteme máris legalább több tíz- vagy több százszorosa az elmúlt 10 millió év átlagának.

A6) Komoly élelmiszerbiztonsági kockázatot jelent, hogy a háziasított növények és állatok, helyi tájfajtái világszerte eltűnőben vannak. A genetikai változatosság eltűnésével ugyanis csökken a mezőgazdasági rendszerek ellenállóképessége a kártevőkkel, betegségekkel és az éghajlatváltozás hatásaival szemben.

Világszerte egyre kevesebb növényfajtát és változatot termesztenek, és ugyanez igaz az állatokra is, annak ellenére, hogy vannak helyi közösségek és őslakosok gazdálkodását támogató kezdeményezések.

2016-ra az élelmiszeriparban és a mezőgazdaságban használt 6 190 háziasított emlősfajtából 559 kihalt (ez több mint 9%), és legalább további ezret fenyeget a kihalás veszélye.

A haszonnövények vadon élő rokonait sem védjük megfelelően, pedig ezek rendkívül fontosak a hosszú távú élelmiszerbiztonság szempontjából. Ugyanez a helyzet a háziasított emlősök és madarak vadon élő rokonaival is.

A7) A biológiai közösségek egyre inkább hasonlóvá válnak egymáshoz, akár az ember által kezelt, akár a „természetes” területeken.

A folyamat régiókon belül, és régiók között is megfigyelhető, és a helyi biológiai sokféleség eltűnéséhez vezet, ideértve a bennszülött fajokat, ökoszisztéma-funkciókat és az ember által használható természeti javakat.

Az ember által előidézett változások egy olyan gyors biológiai evolúció feltételeit teremtik meg, amelynek hatása már néhány év múlva, vagy akár annál hamarabb is érezhető lesz. A következmények lehetnek kedvezőek vagy kedvezőtlenek, de a változás mindenképp bizonytalanságot okoz az ember által használható természeti javak tekintetében.

A biológiai evolúciós változások megértése és nyomon követése ugyanolyan fontos a megalapozott szakpolitikai döntések meghozatalához, mint az ökológiai változásoké. A fenntartható kezelési stratégiáknál ezt is figyelembe kell venni ahhoz, hogy megvédjük a sebezhető fajokat és visszaszorítsuk a nem kívánatosakat (pl. gyomok, kártevők, kórokozók). Az, hogy számos fajnak csökken a földrajzi elterjedése és populációinak mérete, arra utal, hogy az evolúciós alkalmazkodás még ha gyors is, gyakran nem elegendő a túléléshez.

A természet globális változása az elmúlt 50 évben példa nélküli az emberi történelemben. Az átalakulás legfontosabb mozgatórugói a földhasználatban és tengerek használatában bekövetkezett változások, a vadon élő élőlények kizsákmányoló felhasználása; az éghajlatváltozás; a szennyezés; valamint az idegenhonos fajok inváziója ebben a sorrendben.

Ez az öt hajtóerő a termelési és fogyasztási mintázatokra, az emberiség növekedésére, a kereskedelmi és a technológiai újításokra, valamint a helyi és globális kormányzásra vezethető vissza. A változások üteme régiónként és országonként eltérő.

B) Az elmúlt 50 évben a változást kiváltó közvetlen és közvetett tényezők felgyorsultak

Az elmúlt 50 évben világszerte tapasztalható változás üteme példátlan az emberi történelemben. A természetben a legnagyobb globális hatást gyakorló, változást kiváltó közvetlen tényezők (a legnagyobb befolyással bírótól kezdve): a föld- és a tengerhasználat megváltozása; a vadon élő szervezetek közvetlen hasznosítása; az éghajlatváltozás; a szennyezés; valamint az idegenhonos fajok inváziója. Ez az öt közvetlen kiváltó tényező számos okra vezethető vissza, amelyeket viszont olyan társadalmi értékek és magatartásformák támasztanak alá, mint például a termelési és fogyasztási mintázatok, az emberi populációdinamikák és trendek, a kereskedelem, a technológiai újítások, valamint a helyi és globális kormányzás. A változás üteme régiónként és országonként eltérő.

B1) A szárazföldi és édesvízi ökoszisztémákban a földhasználat változása okozta a legnagyobb kárt 1970 óta. Ezt követi az állatok, a növények és egyéb élőlények közvetlen kizsákmányolása, azaz a túlzott mértékű betakarítás, fakitermelés, vadászat és halászat.

A tengeri ökoszisztémákban ez fordítva van: az élőlények közvetlen kizsákmányolása (főként halászata) okozza a legnagyobb kárt, és ezután következik a megváltozott földhasználat és tengerhasználat.

A földhasználat változása leginkább a mezőgazdaság terjeszkedésében nyilvánul meg. Ma a szárazföldi területek több mint egyharmadát használjuk növénytermesztésre vagy állattenyésztésre. Ez a terjeszkedés – a városi területek 1992 óta történt megduplázódásával, valamint a növekvő népességgel és fogyasztással kapcsolatos infrastruktúra példátlan bővülésével együtt – főként az erdők (nagyrészt trópusi őserdők), a vizes élőhelyek és a gyepterületek rovására történt.

Az édesvizeinket fenyegető legnagyobb veszélyek szintén összefüggésben vannak a megváltozott földhasználattal: a vízkivétel, a szennyezés, az éghajlatváltozás és az inváziós fajok előretörése.

Az emberi tevékenységek jelentős és széles körű hatást gyakorolnak a világ óceánjaira is. Ilyenek például a halak, ehető vízi gerinctelenek és egyéb élőlények közvetlen hasznosítása, különösen a túlhalászata, a szárazföldi és tengeri eredetű szennyezés (ideértve a folyókkal érkező szennyezéseket is), valamint a föld-/tengerhasználat megváltozása, benne a parti infrastruktúra és akvakultúra fejlesztésével.

B2) Az éghajlatváltozás egy olyan hajtóerő, ami folyamatosan gyorsítja a többi természetátalakító erőt is.

Becslések szerint az emberi tevékenységnek köszönhető melegedés kb. 1,0°C volt 2017-ig az iparosodás előtti szintekhez képest. Viszonyításképp az elmúlt 30 évben az átlaghőmérséklet 0.2°C-kal nőtt évtizedenként.

Az elmúlt 50 évben nőtt a szélsőséges időjárási események és az esetlegesen velük járó tüzek, áradások és aszályok gyakorisága, valamint súlyossága.

A globális átlagos tengerszint 1900 óta 16–21 cm-rel emelkedett, az elmúlt két évtizedben évente 3 mm-t.
Mindez sokféle módon érinti a biológiai sokféleséget. Befolyásolja a fajok elterjedését, megjelenését, állományainak változását, a közösségeik szerkezetét és az ökoszisztéma-funkciókat.

Megfigyelések bizonyítják, hogy ezek a hatások fokozódnak a tengeri, a szárazföldi és az édesvízi ökoszisztémákban egyaránt, és már most hatással vannak a mezőgazdaságra, az akvakultúrára, a halászatra és mindarra, amivel a természet képes hozzájárulni az ember jóllétéhez.

B3) Sokféle szennyezés pusztítja a természetet, beleértve az idegenhonos inváziós fajokat is.

Jóllehet a globális trendek vegyesek, a levegő-, a víz- és a talajszennyezés számos területen egyre nő.

A tengerek műanyagszennyezése 1980 óta tízszeresére nőtt, ami legalább 267 fajt érint, köztük a tengeri teknősök 86 %-át, a tengeri madarak 44%-át és a tengeri emlősök 43%-át. Mindez a táplálékláncokon keresztül az emberre is hatással lehet.

Az üvegházhatásúgáz-kibocsátás, a kezeletlen városi és vidéki hulladék, az ipari, bányászati és mezőgazdasági tevékenységből származó szennyeződések, az olaj és a veszélyeshulladék-lerakás elszennyezi a talajt, az édesvizeket és a tengervizet, valamint a levegőt.

Az idegenhonos fajok elterjedése 1980 óta 40%-kal nőtt, amelyhez a kereskedelem és a népességnövekedés is hozzájárulnak. A Föld felszínének közel egyötödét fenyegeti növényi vagy állati invázió, amely kihat az őshonos fajokra, az ökoszisztéma-funkciókra, az általunk használható természeti javakra, a gazdaságra és az emberi egészségre is. Az új idegenhonos inváziós fajok megjelenése minden eddiginél gyorsabbnak tűnik és nem láthatók a lassulás jelei.

B4) Az elmúlt 50 évben megduplázódott az emberiség. A globális gazdaság mindeközben közel négyszeresére, a globális kereskedelem pedig tízszeresére nőtt. Ezek együttes hatása jelentősen megnövelte a világ energia- és anyagszükségletét is.

A különböző gazdasági, politikai és társadalmi tényezők – ideértve a globális kereskedelmet és azt is, hogy a termelés térben különvált a fogyasztástól – jelentősen megnövelték a termelés és fogyasztás gazdasági és környezeti előnyeit és hátrányait.

Az anyagi javak (élelmiszer, takarmány, faanyag és rost) fogyasztásának szintje erősen megváltozott. Ezen anyagi javakhoz való nem egyenlő hozzáférés pedig összefüggésbe hozható a társadalmi egyenlőtlenséggel, ami komoly konfliktusokhoz vezethet. Bár az áruk és szolgáltatások cseréje hozzájárulhat az általános gazdasági fejlődéshez, de a felek gyakran egyenlőtlen alkupozícióban vannak, ami befolyásolja a megszerezhető előnyök eloszlását. A különböző fejlettségi szintű országokban a gazdasági előnyök több-kevesebb természetrombolással járnak.

A természet javaihoz való eltérő mértékű hozzájutás, azok szűkössége és/vagy egyenlőtlen elosztása – egyéb tényezőkkel való összetett kölcsönhatásban – társadalmi bizonytalanságot táplálhat, és rengeteg problémát okozhat. Az esetleges fegyveres konfliktusok a társadalmakra gyakorolt elbizonytalanító hatásuk mellett kihatnak az ökoszisztémákra is, és számos egyéb közvetett következménnyel járnak, ilyen lehet például a lakóhely elvesztése vagy a tevékenységek áthelyezése.

B5) A kormányok általában a gazdasági tevékenységek bővítését támogatják, tekintet nélkül a vele járó környezeti károkra. Ha beépítenék az ökoszisztéma-funkciók és a természeti értékek emberi jóllétre gyakorolt hatását a támogatási rendszerbe, akkor a jelenleginél jobb ökológiai, gazdasági és társadalmi eredményeket érhetnénk el.

A helyi, nemzeti, regionális és globális igazgatás javíthatta volna a helyzetet jobb szakpolitikával és a szakmai fejlesztések támogatásával. További előrelépés lehetne a környezetre káros állami támogatások megszüntetése, a természet emberi jólléthez való hozzájárulásainak figyelembe vétele a támogatásoknál, a fenntartható föld- és tengerhasználat kiterjesztése, valamint a jobb szabályozások.

A káros gazdasági ösztönzők, és káros szakpolitikák nem fenntartható gyakorlatokat támogatnak a halászat, az akvakultúra, a mezőgazdaság (ideértve a műtrágya és növényvédőszer-használatot is), az állattartás, az erdészet, a bányászat és az energiaágazat területén. Összefüggésben vannak a föld- és tengerhasználat megváltozásával, a természeti erőforrások kizsákmányolásával, valamint az alacsony hatékonyságú termeléssel és helytelen hulladékgazdálkodással is.

A változtatás szemben állhat az üzleti érdekekkel. A környezeti károk okainak kezelését célzó szakpolitikai reformok azonban lehetőséget biztosítanak a természet megőrzésére és a gazdasági előnyök biztosítására is. Ehhez az szükséges, hogy a szereplők jobban megértsék a természet emberi jólléthez való hozzájárulásának értékét.

B6) Hagyományosan a globális földterületek legalább egynegyedét őslakos népek birtokolják, kezelik [1], használják és lakják.

A természet hanyatlása az általuk kezelt területeken általában lassabb, mint másutt, de ott is hanyatlik, csakúgy, mint a helyes gazdálkodásra vonatkozó tudás. A helyi közösségek területeire és természeti környezetére egyre nagyobb nyomás nehezedik.

Őslakos népekhez tartozik a formálisan védett területek körülbelül 35 %-a, és kb. 35 %-a minden további olyan szárazföldi területnek, ahol igen csekély mértékű az emberi beavatkozás. Ezen túlmenően, más helyi közösségek – például mezőgazdasági termelők, halászok, pásztorok, vadászok, állattenyésztők, erdőhasználók – is jelentős területeken gazdálkodnak.

Az őslakos népek és helyi közösségek által kidolgozott mutatók 72 %-a negatív trendeket mutat a helyi megélhetést és jóllétet támogató természeti rendszerekben. Növekvő nyersanyag-kitermeléssel, bányászattal, szállítással és energia infrastruktúra bővüléssel néznek szembe, amelyek káros következményekkel járnak a megélhetésükre és egészségükre. Néhány, az éghajlatváltozás mérséklését célzó program szintén kedvezőtlen hatást gyakorolt az őslakos népekre és a helyi közösségekre.

A folyamatos erdőirtással tartósan csökkennek a hagyományos megélhetési lehetőségeik. Mindemellett területeiken csökken a vizes élőhelyek kiterjedése, a bányászat és a nagyüzemi mezőgazdaság, az erdészet és a halászat pedig elszennyezi a vizeiket, veszélyezteti a vízbiztonságot, ezáltal az emberek egészségét és jóllétét.

Eközben elvész a hagyományos gazdálkodással és az őshonos fajtákkal kapcsolatos tudás is a helyi közösségekben, amellyel az emberek képesek voltak helyesen használni a biológiai sokféleséget, holott ez a tudás a szélesebb társadalom számára is komoly jelentőséggel bírna.

C) A természet megőrzésére, valamint a fenntarthatóságra vonatkozó célok nem teljesíthetők a jelenlegi irányokkal. Kizárólag a gazdasági, társadalmi, politikai és technológiai tényezőket is érintő rendszerszintű átalakítással lehetne eredményeket elérni [2]

A biodiverzitásban, az ökoszisztéma-funkciókban és természeti javakban bekövetkezett csökkenés azt jelenti, hogy a legtöbb nemzetközi társadalmi és környezeti cél nem fog teljesülni. (Ilyenek pl. a biológiai sokféleség megőrzésére vonatkozó aicsi célok és A 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlődési keretrendszerben megfogalmazott célok.) A természet pusztulása sok más célt is aláás, így például az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye alapján elfogadott Párizsi Megállapodásban és a biológiai sokféleségről szóló hosszú távú (2050) jövőképben foglalt célokat is. Az előrejelzések szerint a biológiai sokféleséget és az ökoszisztéma-funkciókat csökkentő negatív tendenciák folytatódnak, vagy akár rosszabbodhatnak is. Ilyenek pl. a népesség gyors növekedése, a nem fenntartható termelés és fogyasztás erősödése, valamint az ehhez kapcsolódó technológiai fejlesztések. Ezzel szemben vannak olyan forgatókönyvek, amelyek jobban támogatják a jövőbeli társadalmi és környezeti célok elérését. Ezek alacsony és mérsékelt népességnövekedéssel számolnak. Az átalakított energia-, élelmiszer-, takarmány-, rost- és víztermelést és fogyasztást részesítik előnyben, valamint a fenntartható használatot, és a használatból származó előnyök méltányos elosztását. Szerepel bennük az éghajlatváltozáshoz való természetbarát alkalmazkodás és a változások természetbarát mérséklése.

C1) A természet megőrzése és fenntarthatóbb kezelése terén már van némi előrelépés és vannak pozitív eredmények. Mindez azonban nem elég ahhoz, hogy megállítsa a természet hanyatlását kiváltó közvetett és közvetlen tényezőket. Emiatt a biológiai sokféleségre vonatkozó 2020-ra kitűzött aicsi célok nagy része valószínűleg nem lesz tartható.

A biológiai sokféleségre vonatkozó aicsi célok közül csak néhány valósulhat meg. Ilyen pl. a védett szárazföldi és tengeri területek térbeli kiterjedése, az idegenhonos inváziós fajok azonosítása és priorizálása, a biológiai sokféleségre vonatkozó nemzeti stratégiák és cselekvési tervek, valamint a Biológiai Sokféleség Egyezményhez kapcsolódó, a genetikai erőforrásokhoz való hozzáférésről, hasznosításról és a hasznok igazságos és méltányos megosztásáról szóló Nagojai Jegyzőkönyv.

Azonban a védett területek, melyek jelenleg a szárazföldi és édesvízi területek 15 %-át és a tengeri területek 7%-át alkotják, csak részben esnek egybe a biológiai sokféleség szempontjából fontos területekkel és ökológiailag még nem teljesen reprezentatívak. Kezelésük nem teljesen hatékony és méltányos.

Jelentősen nőttek a hivatalos fejlesztési segélyek (ODA) a Biológiai Sokféleség Egyezmény támogatására, valamint nőtt a Globális Környezeti Segélyalapból nyújtott támogatás is. Így összességében a biológiai sokféleséget támogató finanszírozás eléri az évi 8,7 milliárd dollárt, de még ez sem elég az aicsi célok eléréséhez.

A természettel és a környezet védelmével kapcsolatos globális megállapodásban [4] foglalt stratégiai célok közül csupán minden ötödikről állapítható meg, hogy jó úton halad a megvalósulás felé. Az egyezményekben foglalt célok csaknem egyharmadánál csekély vagy zéró előrehaladás tapasztalható, sőt, inkább távolodunk tőlük.

C2) A természet védelme elengedhetetlen a fenntartható fejlődési célok eléréséhez. A természet védelme nélkül nem lesz tartható a szegénységhez, éhezéshez, egészséghez, vízhez, városokhoz, éghajlathoz, óceánokhoz és a földhöz kapcsolódó célkitűzések 80 százaléka sem (44-ből 35 cél). (1., 2., 3., 6., 11., 13., 14. és 15. fenntartható fejlődési cél).

A természet megőrzésére és az oktatásra, a nemek közötti egyenlőségre, az egyenlőtlenségek csökkentésére, valamint a béke és igazság támogatására vonatkozó célok (4., 5., 10. és 16. fenntartható fejlődési cél) között fontos pozitív együtthatásokat találtunk. A föld és az erőforrások birtoklásának bizonytalansága, valamint a természet hanyatlása például erősebben hat a nőkre és lányokra.

Amikor társadalmi célokat fogalmaznak meg nemzetközi egyezményekben, akkor azokban nem jelenik meg, hogy ezek a célok összefüggésben vannak a természet állapotával is.

Égető szükség lenne arra, hogy a jövőbeli szakpolitikai célok, mutatók és adatsorok nyíltabban képviseljék a természetvédelem szempontjait és a természet emberi jólétre gyakorolt hatásait.

Az, hogy hogyan kívánjuk elérni az energiával, gazdasági növekedéssel, iparral, infrastruktúrával, a fenntartható fogyasztással és termeléssel kapcsolatos célokat (7., 8., 9. és 12. fenntartható fejlődési cél), valamint a szegénységgel, az élelmiszerbiztonsággal és a városokkal kapcsolatos célokat (1. 2. és 11. fenntartható fejlődési cél) jelentős hatást gyakorolhatnak a természetre, és így más fenntartható fejlődési célok elérésére is alapvető befolyással bírnak.

C3) A természet pusztulása a legszegényebbeket fogja a leginkább sújtani. A világ azon területei, ahol az előrejelzések szerint a legsúlyosabb lesz az éghajlatváltozás, és ahol a legjobban csökken a biológiai sokféleség, az ökoszisztéma-funkciók és a természeti javak, egyben nagyszámú őslakos népnek és a világ legszegényebb közösségeinek adnak otthont.

Mivel ezen népek létfenntartásuk, megélhetésük és egészségük szempontjából is erősen függenek a természettől és annak javaitól, ezeket a közösségeket aránytalanul erősen fogják sújtani a kedvezőtlen változások. Az őket érő hatások alapvetően befolyásolják azt, hogy lesz-e lehetőségük és képesek lesznek-e megőrizni, kezelni a természeti javakat, valamint a sokféle vad és háziasított állat- és növényfajt, ill. fajtát.

Az őslakos népek és a helyi közösségek célja, hogy egymással és számos más érdekelttel együttműködve, kezdeményezően nézzenek szembe ezekkel a kihívásokkal. A cél a helyi gazdálkodási rendszerek megújítása és átalakítása igényeiknek megfelelően.

A regionális és a globális forgatókönyvek azonban jelenleg nem veszik figyelembe az őslakos népek és a helyi közösségek nézőpontjait és jogait. Figyelmen kívül hagyják a nagyobb régiókat és ökoszisztémákat érintő tudásukat és ismereteiket, valamint az általuk előnyben részesített jövőbeli fejlesztési irányokat.

C4) A pozitív változást hozó forgatókönyvek kivételével, a természetben, az ökoszisztéma-funkciókban és természet emberi jólléthez biztosított hozzájárulásában tapasztalt negatív tendenciák az előrejelzések szerint 2050-ig, sőt azon túl is folytatódnak, az egyre növekvő föld-/tengerhasználat, a vadon élő szervezetek növekvő hasznosításának és az éghajlatváltozás várható hatásainak köszönhetően.

A különböző szennyezések és az inváziós fajok megjelenése valószínűleg súlyosbítani fogja ezeket a tendenciákat.

Óriási regionális különbségek vannak a jövőbeli biológiai sokféleség és az ökoszisztéma-funkciók, valamint a természeti javak csökkenésének és változásainak várható mintázataiban. Ezek a különbségek az előrejelzések szerint más-más módon hatnak a különböző régiókban. Miközben a jövőben a különböző régiókban világszerte a biológiai sokféleség csökkenésére lehet számítani, a trópusi régiók különösen súlyos következményekkel és kockázatokkal kell, hogy számoljanak az éghajlatváltozás, a földhasználat megváltozása és a halászati hasznosítás közötti kölcsönhatások következtében. Az északi, a sarkkör és a mérsékelt öv közötti és sarkköri régiókban a tengeri és szárazföldi biológiai sokféleség előreláthatóan csökkenni fog, főként a felmelegedés, a tengeri jég visszahúzódása és az óceánok fokozott elsavasodása következtében.

A negatív hatások nagyságrendje és a régiók közötti különbségek sokkal nagyobbak lesznek a fogyasztást és az emberiség gyors növekedését feltételező forgatókönyvek szerint, mint a fenntarthatóságon alapuló forgatókönyvek alapján. Ha azonnal teszünk valamit ezen tényezők ellen, akkor még van esély a biológiai sokféleség és az ökoszisztémák csökkenésének lassítására, néhányuk megállítására és akár visszafordítására is.

C5) Az éghajlatváltozás egyre inkább közvetlen kiváltója lesz a természetben és annak az emberi jólléthez biztosított hozzájárulásaiban bekövetkező változásoknak az elkövetkező évtizedekben. A forgatókönyvek szerint a fenntartható fejlődési célok és a biológiai sokféleségről szóló hosszú távú (2050) jövőkép teljesítése attól függ, hogy figyelembe vesszük-e az éghajlatváltozás hatásait a jövőbeli célok meghatározásakor.

Az előrejelzések szerint az éghajlatváltozás jövőbeli hatásai – a forgatókönyvtől és a földrajzi régiótól függően – egyre hangsúlyosabbá válnak az elkövetkező évtizedekben. A forgatókönyvek többsége a biológiai sokféleségre és az ökoszisztéma-működésre kedvezőtlen éghajlatváltozási hatásokat jelez, amelyek a növekvő globális felmelegedéssel – esetenként exponenciálisan – romlanak. Már 1,5–2°C-os globális felmelegedés esetén is, a szárazföldi fajok elterjedési területe várhatóan lényegesen csökkenni fog. Az elterjedési terület változása kedvezőtlenül érintheti a védett szárazföldi területek fajmegőrző képességét, jelentősen megnövelheti a helyi fajkicserélődést és jelentősen növelheti a globális kihalások kockázatát.

Egy több kutatást összefoglaló tanulmány becslése szerint az éghajlatváltozással összefüggő kihalás által veszélyeztetett fajok aránya 2°C-os melegedés mellett 5 %, ami 4,3°C-os melegedés mellett 16 %-ra nő. A korallzátonyok különösen érzékenyek az éghajlatváltozásra. Méretük 1,5°C-os melegedés mellett az eddigiek 10-30 %-ára, míg 2°C-os melegedés mellet kevesebb, mint 1 %-ára csökken. Így tehát a globális felmelegedés jóval 2°C alatt való megtartása döntő szerepet játszik a természetre gyakorolt kedvezőtlen hatások csökkentésében.

Tekintettel arra, hogy a jelenlegi struktúrák gyakran akadályozzák a fenntartható fejlődést, sőt éppen a biológiai sokféleség csökkenésének közvetett kiváltó tényezői, alapvető strukturális változtatásra van szükség. Természeténél fogva az átalakító erejű változás várhatóan ellenállást fog kiváltani azokból, akiknek érdeke fűződik a status quohoz, de ez az ellenállás legyőzhető a szélesebb közösség bevonásával.

Ha sikerül legyőzni a meglévő akadályokat, akkor a közös nemzetközi célok iránti elköteleződés, az őslakos népek és helyi közösségek lokális támogatása, a magánberuházások és az innovátorok erőfeszítései, a befogadó és alkalmazkodó kormányzati megközelítések és intézkedések, a több ágazatot összefogó tervezés és stratégiai szakpolitikai csomagok segíthetnek az állami és a magánszektor átalakításában azért, hogy a fenntarthatóság helyi, nemzeti és globális szinten erősödjön.

D) A természet megőrzéséhez olyan támogatásokra van szükség, amelyek komoly változásokat tesznek lehetővé. Ezzel, valamint a késlekedés nélküli összehangolt cselekvéssel megőrizhetjük és hasznosíthatjuk a természetet úgy, hogy közben más globális társadalmi célok is teljesüljenek

A társadalmi célok – ideértve az élelmiszerre, a vízre, az energiára, az egészségre és az összes ember jóllétének elérésére, az éghajlatváltozás mérséklésére és az ahhoz való alkalmazkodásra, valamint a természet megőrzésére és fenntartható használatára vonatkozókat is – eléréséhez olyan meglévő szakpolitikai eszközök és új kezdeményezések gyors bevezetése kell, amelyek hatékonyabban ösztönzik az átalakító erejű változásokat, valamint az egyéni és kollektív cselekvést. Tekintettel arra, hogy a jelenlegi struktúrák gyakran akadályozzák a fenntartható fejlődést, sőt éppen a biológiai sokféleség csökkenésének közvetett kiváltó tényezői, alapvető szerkezeti változtatásra van szükség. Természeténél fogva az átalakító erejű változás várhatóan ellenállást fog kiváltani azokból, akiknek érdeke fűződik a status quóhoz, de ez az ellenállás legyőzhető a közjó érdekében. Ha sikerül legyőzni az akadályokat, akkor a nemzetközi célok iránti elköteleződés, az őslakos népek és helyi közösségek támogatása, a magánberuházások és innovációk új keretei, a befogadó és alkalmazkodó kormányzati megközelítések, a több ágazatot összefogó tervezés és stratégiai szakpolitikai csomagok segíthetnek az állami és a magánszektor átalakításában, a fenntarthatóság helyi, nemzeti és globális szintű elérésében.

D1) A globális környezet nemzetközi együttműködéssel és az ehhez kapcsolódó helyi intézkedésekkel megóvható. Elengedhetetlen továbbá a meglévő, környezettel kapcsolatos nemzetközi célok felülvizsgálata és megújítása a legalaposabb tudományos ismeretek alapján. Arra is szükség van, hogy a védelemre, az ökológiai helyreállításra és a fenntartható használatra vonatkozó intézkedéseket széles körben elfogadják, és a finanszírozást biztosítsák.

A széles körű elfogadás magában kell hogy foglalja a helyi, nemzeti és nemzetközi erőfeszítések előmozdítását és összehangolását, valamint a biológiai sokféleség és a fenntarthatóság érvényesítését valamennyi kitermelő és termelő ágazatban (ideértve a bányászatot, a halászatot és a mezőgazdaságot is) azért, hogy globális szinten visszaforduljon az ökoszisztéma-szolgáltatások hanyatlása.

D2) A következő öt erőteljes beavatkozás alapvető változást hozhat a természet hanyatlásának hátterében álló tényezők kezelésében: (1) új ösztönzők és kapacitásépítés; (2) ágazatok közötti együttműködés; (3) megelőző intézkedések; (4) jobb döntéshozatal és nagyobb rugalmasság; és (5) környezeti jog és végrehajtás.

Mindez a következőket foglalja magában: (1) ösztönzők kidolgozása és széles körű kapacitásépítés a környezetvédelmi felelősségvállaláshoz; (2) az ágazati és széttagolt döntéshozatali rendszer átalakítása az ágazatok és joghatóságok közötti összehangolás előmozdítása érdekében; (3) megelőző óvintézkedések a szabályozó és irányító intézményekben és a vállalkozásokban a természet állapotromlásának elkerülésére, valamint az eredmények nyomon követése; (4) olyan döntések meghozatala, amelyek társadalmi és gazdasági ellenállás esetén, akár több forgatókönyv megvalósulásával is szilárdak; és (5) a környezeti jogszabályok, szakpolitikák és azok végrehajtásának, valamint általánosságban véve a jogállamiság megerősítése.

Mind az öt intézkedés új erőforrásokat igényel, ami különösen igaz a fejlődő országok tekintetében.

D3) A fenntarthatóság irányába mutató átalakításokhoz a fő stratégiai pontokra kell koncentrálni: (1) egy jobb élet kilátásai; (2) fogyasztási rendszer teljes megújítása és hulladékcsökkentés; (3) értékek és intézkedések megfelelő viszonya; (4) egyenlőtlenségek csökkentése; (5) igazságosság; (6) globalizáció okozta károk; (7) technológia, innováció és beruházás; valamint (8) oktatás és az ismertek megosztása.

Konkrétabban, az alábbi változtatások kölcsönösen erősítik egymást: (1) egy olyan jó életminőség lehetővé tétele, amely nem jár az anyagfelhasználás folyamatos növekedésével; (2) a teljes fogyasztás és hulladék csökkentése, többek között a népességnövekedés és az egy főre jutó fogyasztás eltérő kezelése által a különböző országokban; (3) a felelősségvállalást tovább kell erősíteni annak érdekében, hogy új, a fenntarthatóságot erősítő társadalmi normákat alakítsunk ki. A felelősségvállalás fogalmát ki kell terjeszteni a fogyasztásra is; (4) az egyenlőtlenségeket kezelni kell, különös tekintettel a jövedelmi és nemi egyenlőtlenségekre, amelyek aláássák a fenntarthatóságot; (5) olyan döntéshozatali mechanizmus kell, ami biztosítja az emberi jogok betartását, és az abból eredő előnyök igazságos és méltányos elosztását; (6) a helyi gazdasági tevékenységek és a társadalom-gazdaság-környezet közötti távolsági kölcsönhatásokból (globalizáció) – például a nemzetközi kereskedelemből – eredő természetromlást számon kell kérni; (7) környezetbarát technológiai és társadalmi innovációkra van szükség; valamint (8) az oktatást támogatni kell, ideértve a tudományokat, a természettel és a természet fenntartható használatával kapcsolatos őshonos és helyi tudást is.

D4) A fejlődő és fejlett országokban más átalakításokra van szükség, minthogy a kihívásaik és szükségleteik is eltérőek. A fenntarthatóság irányába mutató tervekben vannak elkerülhetetlen bizonytalanságok és kockázatok, amelyek egy integráltabb és befogadóbb kormányzati megközelítéssel csökkenthetők.

Ezek a megközelítések jellemzően figyelembe veszik a meglévő társadalmi célok és az alternatív irányvonalak közötti szinergiákat, és elismerik az értékek sokféleségét, az eltérő gazdasági feltételeket, az egyenlőtlen erőviszonyokat és a társadalom egyéb érdekeit. A megfelelő kockázatcsökkentő stratégiák jellemzően magukban foglalják a tapasztalatokból eredő tanulást, amely a meglévő tudáson alapul. Ehhez be kell vonni az érdekelteket az ágazatokon átnyúló szakpolitikai egyeztetésekbe, és a helyileg fontos, sikeres stratégiák kialakításába.

A magánszektornak és más szereplőknek – nemzeti és regionális/helyi kormányzatokkal és a civil társadalommal – partnerekként kell együttműködni; például a víziközmű ágazatban a köz- és magánszféra közötti partnerségek (PPP) fontosak voltak a fenntarthatóságot célzó beruházások finanszírozásában.

Néhány hatékony szakpolitikai intézkedés megában foglalja a védett területekre vonatkozó és egyéb területalapú védelmi intézkedések kiterjesztését és megerősítését, pl. a vízgyűjtő területek védelmét, valamint a szennyezéscsökkentést célzó ösztönzőket és szankciókat is.

D5) Az őslakos népek és helyi közösségek bevonása, valamint a tudásuk, újításaik és jó gyakorlataik alkalmazása gyakran javítja az életminőségüket, valamint hozzájárul a természetvédelemhez, a területek helyreállításához és fenntartható használatához. Ez összességében a társadalom szélesebb körére is jó hatással van. Az állami intézményeket is magában foglaló kormányzati- és az őslakos népeket, helyi közösségeket is bevonó közös irányítás hatékony lehet a természet és a természeti javak megóvásában, egyesítve a helyi hatalmi mechanizmusokat és a helyi tudást.

Az őslakos népek és a helyi közösségek fenntartásához hozzájárul a föld birtoklása, és az, hogy elismerik az erőforrásokhoz való jogaikat a nemzeti jogszabályoknak megfelelően; A helyiekkel fokozott együttműködésre van szükség, és arra, hogy a használatból és a velük kötött gazdálkodási megállapodásokból eredő javakat méltányosan osszák el.

D6) Az emberiség élelmezése, a természetvédelem és a fenntartható használat egymást kiegészítő és egymással szorosan összefüggő célok. A megfelelő mezőgazdasági, akvakultúra és állattartási rendszerekkel, az őshonos fajok, fajták és az élőhelyek megóvásával, valamint az ökológiai rendszerek helyreállításával kerülhetünk közelebb ezekhez a célokhoz.

A konkrét intézkedések közé tartoznak a fenntartható mezőgazdasági gyakorlatok támogatása, a többfunkciós tájtervezés és az egyes ágazatok közötti integrált irányítás, amely támogatja a genetikai sokféleség és a kapcsolódó mezőgazdasági biológiai sokféleség megőrzését.

Az élelmiszerbiztonsághoz, a biológiai sokféleség védelméhez és a természet fenntartható használatához arra is szükség van, hogy egyesítsük az éghajlatváltozás negatív következményeinek mérséklésére, és az ahhoz való alkalmazkodásra vonatkozó tudást. A tudomány, a fenntartható, őshonos és helyi gyakorlatok is hozzátehetnek mindehhez. Segítenek elkerülni az élelmiszer-pazarlást, megerősíteni a termelők és fogyasztók helyzetét, az ellátási láncok átalakítását, valamint a fenntartható és egészséges étkezési szokások kialakítását.

Az összevont tájtervezésben és -kezelésben hangsúlyozni kell az őshonos fajokat a területek ökológiai helyreállításánál. Ha így teszünk, az ma még ellensúlyozhatja a hanyatlást és számos veszélyeztetett fajt menthet meg, de ha késlekedünk, akkor mindez egyre kevésbé lesz hatékony.

D7) A halászat fenntarthatóvá tételéhez, valamint a tengeri fajok és ökoszisztémák védelméhez a szárazföldeket, édesvizeket, és óceánokat érintő összehangolt lépések kellenek. Olyanok, amelyek magukban foglalják a nyílt óceánok hasznosításában részt vevő érdekeltek tevékenységeinek többszintű koordinációját is.

Konkrét intézkedések lehetnek például a halászati gazdálkodás, a területrendezés, a megfelelő halászati kvóták, védett tengeri területek ökoszisztéma alapú megközelítése, a biológiai sokféleség szempontjából fontos tengeri területek védelme és kezelése, az óceánokba bekerülő szennyeződések csökkentése, és a szoros együttműködés a termelőkkel és fogyasztókkal.

Fontos, hogy legyen elég kapacitás a legjobb halászati gazdálkodási gyakorlatok elfogadtatására, továbbá elengedhetetlen a vállalatok társadalmi felelősségvállalásának előmozdítása, az új jogi és kötelező erejű eszközök kidolgozása, valamint a globális megállapodások érvényesítése a felelős halászati gyakorlatok kialakításához. Haladéktalanul meg kell tenni minden szükséges intézkedést a törvénytelen, a nem bejelentett és nem szabályozott halászat megszüntetésére, és az ezektől való elrettentésre.

D8) Az éghajlatváltozás hatásainak mérséklését célzó, földterülethez kötött tevékenységek segíthetik a természetvédelmet, de a bioenergia-ültetvények és a nem-erdei ökoszisztémákban történő erdőtelepítések széles körű alkalmazása kedvezőtlen mellékhatásokkal járhat a biológiai sokféleségre és az ökoszisztéma-funkciókra nézve.

A biztosítékokkal ellátott természetalapú megoldások a becslések szerint 2030-ig biztosítják az éghajlatváltozás-mérséklés 37%-át, amely a 2°C-os cél eléréséhez szükséges és nagy valószínűséggel a biológiai sokféleség tekintetében is járulékos előnyöket hoznak. Ezért a fosszilis tüzelőanyagok használatából és az egyéb ipari és mezőgazdasági tevékenységekből származó üvegházhatásúgáz-kibocsátás csökkentését célzó határozott intézkedések mellett, elengedhetetlenül fontosak a földhasználati intézkedések is. Az intenzív bioenergia-ültetvények (ideértve a természetes erdők és az önellátásra termelő területek monokultúrákkal történő helyettesítését is) széles körű alkalmazása azonban nagy valószínűséggel kedvezőtlenül hat a biológiai sokféleségre és veszélyeztetheti az élelmiszer- és vízbiztonságot, csakúgy mint a helyi megélhetést, és könnyen a társadalmi konfliktusok felerősödéséhez vezethet.

D9) A természetalapú megoldások költséghatékony módon járulhatnak hozzá a fenntartható fejlődéshez a globális fenntarthatóság szempontjából kulcsfontosságú városokban.

A zöld infrastruktúra és más ökoszisztéma-alapú megközelítések elterjedése segíthetik a fenntartható városfejlesztést, miközben hozzájárulnak az éghajlatváltozás hatásainak mérsékléséhez, és az ahhoz való alkalmazkodáshoz. A biológiai sokféleséggel rendelkező kulcsfontosságú városi területeket meg kell óvni.

A lehetséges megoldások közé tartoznak a zöld és a kék infrastruktúra utólagos kialakítása, így például zöldterületek és biológiai sokféleséget vonzó víztestek, városi mezőgazdaság, tetőkertek, valamint a kiterjedt és hozzáférhető növénytakaróval ellátott városi, városkörnyéki területek kialakítása és fenntartása.

A városi és a környező vidéki zöld infrastruktúra kiépítése kiegészítheti a kiterjedt „szürke infrastruktúrát”. Hozzájárulhat az árvízvédelemhez, a hőszabályozáshoz, a levegő és a víz tisztításához, a szennyvízkezeléshez és energiaellátáshoz, kedvező egészségügyi hatásai lehetnek és segíthet abban is, hogy a városlakók helyi élelmiszerekhez jussanak.

D10) A fenntartható fejlesztési irányvonalak elterjedéséhez kulcsfontosságú a globális pénzügyi és gazdasági rendszerek átalakulása. A gazdasági növekedés jelenlegi korlátozott paradigmájától eltávolodó, a fenntartható globális gazdaság irányába történő átalakulásra van szükség.

Ez maga után vonja, hogy a fejlesztésekbe be kell építeni az egyenlőtlenségek csökkentését, a túlzott fogyasztás és hulladéktermelés csökkentését, valamint a helyi és globális mércén mért, olyan környezeti hatások kezelését, mint például a gazdasági tevékenységek külső hatásai.

Ez a fejlődés elősegíthető a szakpolitikák és egyéb eszközök ötvözésével (pl. ösztönző programok, tanúsítási és teljesítményszabványok), valamint többoldalú megállapodásokkal, fokozott környezeti monitoringgal és értékeléssel támogatott nemzetközileg egységesebb adózással. A változások később magukkal hoznák azt is, hogy átállunk a szokásos gazdasági mutatókról (pl. bruttó hazai termék) az olyan új mutatókra, amelyek a közgazdaság és az életminőség holisztikusabb, hosszú távú szempontjait is figyelembe veszik.

Szerzők [4]:

Sandra Díaz (társelnök, Argentína), Josef Settele társelnök, Németország), Eduardo Brondízio (társelnök, Brazília/Amerikai Egyesült Államok)

Hien T. Ngo (IPBES), Maximilien Guèze (IPBES); John Agard (Trinidad és Tobago), Almut Arneth (Németország), Patricia Balvanera (Mexikó), Kate Brauman (Amerikai Egyesült Államok), Stuart Butchart (Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága/BirdLife International), Kai Chan (Kanada), Lucas Garibaldi (Argentína), Kazuhito Ichii (Japán), Jianguo Liu (Amerikai Egyesült Államok), Suneetha Mazhenchery Subramanian (India/ENSZ Egyetem), Guy Midgley (Dél-Afrika), Patricia Miloslavich (Venezuelai Bolivári Köztársaság/Ausztrália), Molnár Zsolt (Magyarország), David Obura (Kenya), Alexander Pfaff (Amerikai Egyesült Államok), Stephen Polasky (Amerikai Egyesült Államok), Andy Purvis (Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága), Jona Razzaque (Banglades/Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága), Belinda Reyers (Dél-Afrika), Rinku Roy Chowdhury (Amerikai Egyesült Államok), Yunne-Jai Shin (Franciaország), Ingrid Visseren- Hamakers (Hollandia/Amerikai Egyesült Államok), Katherine Willis (Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága), Cynthia Zayas (Fülöp-szigetek)

Az irányító bizottság tagjai, akik iránymutatást nyújtottak az értékelés elkészítéséhez:

Robert Watson, Ivar Baste, Anne Larigauderie, Paul Leadley, Unai Pascual, Brigitte Baptiste, Sebsebe Demissew, Luthando Dziba, Günay Erpul, Asghar Fazel, Markus Fischer, Ana María Hernández, Madhav Karki, Vinod Mathur, Tamar Pataridze, Isabel Sousa Pinto, Marie Stenseke, Török Katalin, Bibiana Vilá

A teljes körű felülvizsgálat szerkesztői:

Manuela Carneiro da Cunha, Georgina Mace, Harold Mooney

Felelősségkizáró nyilatkozat:

A jelentésben alkalmazott megnevezések és a felhasznált térképeken bemutatott anyag nem jelentik a biológiai sokféleséggel és az ökoszisztéma-szolgáltatásokkal foglalkozó kormányközi tudománypolitikai platform valamely ország, tartomány, város vagy terület, vagy azok hatóságainak jogállásával, valamint a határok kijelölésével kapcsolatos véleményének kinyilvánítását. A térképek elkészítésének kizárólagos célja az azokon bemutatott általános biogeográfiai területek felmérésének megkönnyítése.

Jegyzetek:

[1] Az adatforrások olyan folyamatként definiálják a területgazdálkodást, amely meghatározza a földterületek használatát, fejlesztését és gondozását olyan módon, hogy az kielégítse az anyagi és nem anyagi kulturális szükségleteket, ideértve az olyan megélhetési tevékenységeket is, mint például a vadászat, a halászat, a gyűjtögetés, az erőforrás-betakarítás, legeltetés, valamint a kisüzemi mezőgazdasági és növénytermesztési tevékenységek.[2] Alapvető, rendszerszintű technológiai, gazdasági és társadalmi tényezőkön átívelő átalakulás, ideértve a paradigmákat, a célokat és az értékeket.[3] Egyezmény a vándorló, vadon élő állatfajok védelméről, Egyezmény a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről, Egyezmény a világ kulturális és természeti örökségének védelméről, Nemzetközi Növényvédelmi Egyezmény, Egyezmény a sivatagosodás elleni küzdelemről a súlyos aszállyal és vagy elsivatagosodással sújtott országokban, különös tekintettel Afrikára, és a Raamsari Egyezmény a vizes élőhelyek védelméről.[4] A szerzők neve zárójelben az állampolgárságuk szerinti országgal vagy országokkal együtt szerepel, több ország esetén vesszővel elválasztva; és a / jel után a biztosítás helye szerinti ország megjelölésével, ha az nem azonos az állampolgárságuk szerinti országgal, vagy a szervezetük helye szerinti ország megjelölésével, ha nemzetközi szervezet tagjai. A szakértőket jelölő országok és szervezetek jegyzéke elérhető az IPBES weblapján.

A teljes angol nyelvű jelentés itt található:

https://ipbes.net/global-assessment

Fotókreditek:

Mitja Kobal / Greenpeace
Valdemir Cunha / Greenpeace
Haraszthy László
Fábio Nascimento / Greenpeace
Haraszthy László
Paul Hilton / Greenpeace