Hogyan lett a baszkok fővárosából élhető, zöld város?

1980-ban Bilbao minden további nélkül pályázhatott volna a legrondább spanyol város címre, ha lett volna ilyen verseny. A 350 ezer lakosú észak-spanyol középváros a Bilbao folyó völgyében fekszik, tengeri kijárattal az Atlanti-óceánra.

Sokáig a vas- és acélgyártás, valamint a vasércbányászat központja volt A folyóparton dokkok, rendezőpályaudvarok, acélgyárak sorakoztak, a folyó pedig oly mértékben el volt szennyezve, hogy abban semmilyen élőlény nem tudott megélni. Bilbao lakóinak soha nem fordult meg a fejében, hogy lesétáljanak a folyóhoz. Nemcsak azért, mert a víz ronda és szennyezett volt, de azért sem, mert a város és a folyó között egy széles sáv a vasút, a kikötők és a gyárak számára volt fenntartva, ami fizikailag is képtelenné tette a vízparti andalgást. A gyárak okádták a füstöt, és rendületlenül szennyezték a vizeket, zajukat visszhangozta az egész völgy. A város méretében és iparában, völgységi helyzetében is nagyon hasonlított az iparosított Miskolchoz, talán a tengeri kikötőjét és a folyóját kivéve. 1983-ban azonban a város története több tekintetben is fordulóponthoz érkezett.

Egy mindössze néhány napig tartó hatalmas árhullám gyakorlatilag legyalulta mindazt, ami a város gazdaságát működtette: a hegyekből lezúduló özönvíz és sárfolyam romhalmazzá változtatta a hajókat, a vasúti és a kikötői infrastruktúrát, belvárosi tereket és iparterületeket, olyannyira, hogy a spanyol kormány a várost katasztrófa sújtotta övezetté nyilvánította. A nehézipar ebből a válságból azért sem tudott felállni, mert időközben egy újabb ipari trend vette kezdetét: a nehézipar távol keleti kiszervezése. Teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy a városnak újra ki kell találnia önmagát, ha ebből a krízisből talpra akar állni. Ebben pedig igen sokat segített, hogy Spanyolország 1986-tól lett teljes jogú tagja az Európai Uniónak, s ebben az első évtizedben élvezhette a leginkább az uniós forrású fejlesztési pénzeket. Tekintettel arra, hogy a Franco tábornok idején erősen elnyomott baszk tartományok éppen az uniós regionalista fejlesztési szemléletnek és a kisebbségek védelmének köszönhetően az Unió tagjaként kiemelkedően teljesítettek a fejlesztési források lehívásában, a baszk tartományi döntések és a városfejlesztési döntések politikai szinten is könnyen össze tudtak hangolódni. Ugyanakkor az árvízi katasztrófa remek apropót adott egy átfogó városfejlesztésre.

Ahhoz, hogy ez az átfogó városfejlesztés sikeres legyen, kellett egy vízió, egy terv, amely a BilbaoRia 2000 nevet kapta. A városi döntéshozók elhatározták, hogy a várost összekapcsolják a folyójával, az ezt akadályozó ipari és kikötői funkciókat kijjebb telepítik a torkolat irányába, továbbá nagy infrastrukturális kulturális városfejlesztésbe fognak. Olyan várost teremtenek, ahol jó élni, magas a kulturális kínálat, kedvelik a techcégek innovációs parkjaiban dolgozók és rengeteg a turista. Ezzel együtt jár, hogy a város vonzó tereppé válik a hazai és nemzetközi kereskedelmi márkáknak arra, hogy bolthálózataikat kiterjesszék Bilbaóra. A fellendülésből a város iparmágnás és hajózási vállalkozásokat üzemeltető kereskedő családjai is kivették a részüket: hoteleket, éttermeket, kereskedelmi egységeket és irodaházakat kezdtek el fejleszteni az ipar romjain.

Elsőként a városközpont tőszomszédságában, a folyó partján található területhez nyúltak hozzá, ez lett az átalakulás kulcsterülete. Az Abandoibarra fejlesztési terület jelenleg már a város kirakatának számít. Húsz éve azonban nem volt más, mint iparvágányokkal, parkolókkal és raktárakkal borított kikötői terület, ahol a szárazdokkokban hajójavítással, a maradék területen pedig hajóról vasútra történő árurakodással foglalkoztak. Az alsó rakpart jellegű ipari tájon a vasúti vágányok és parkolóterületek felülépítésével városi metrót, és mélygarázst építettek, fölötte pedig a partra akadálymentes gyalogos közlekedést biztosító gyalogos sétányok és földfeltöltéssel kialakított új városi zöldfelületek jöttek létre.

A terület keleti végében 1997-re nyitotta meg kapuit a Guggenheim Múzeum, amely felhelyezte a várost a kulturális világtérképre. Idén hatalmas kulturális fesztivállal készülnek a múzeum 20 éves jubileumára. Nyugati végében a szárazdokkok mellett az Euskalduna, a város új operaháza és konferencia-központja kapott helyett. Bilbao pedig szépen lassan a kortárs építészet egyik legkedveltebb európai játszóterévé vált, ahol egymásnak adták a kilincset a legnevesebb sztárépítészek, akik mind itthagyták névjegyüket metróállomások, gyaloghidak, ikonikus irodaházak és közösségi terek formájában.

Ha az új építészeti remekművek egy egységet jelentenek ebben a hatalmas kulturális beruházásban, akkor nagyjából 8 másik egységet költöttek arra Bilbaóban, hogy teljesen megtisztítsák a folyót, olyannyira, hogy ma már úszó, evezős és hídról toronyugrós extrém sportversenyeket is bátran rendeznek benne. A folyó mentén majdnem 16 km hosszan összefüggő sétány és parkhálózatot hoztak létre. A domboldalba épült egykori legnagyobb vasgyár helyén ma fejlesztés alatt álló közpark formálódik. A város legnagyobb és legrégebbi történeti parkját, a Parque de Doña Casilda de Iturrizar-t újabb közparki területekkel egészítették ki és hozzákapcsolták a folyóparti zöldfelületi sávokhoz. Nehéz elhinnünk, de Bilbaoban egy park tipikus sorsa nem az, hogy elvesznek a területéből vagy épületeket építenek bele, hanem az, hogy növekszik a területe. A parkra néznek a legjobb szállodák a városban: mind-mind kortárs épületek, köztük a Legoretta & Legoretta mexikói építésziroda által tervezett Melia szállodával.

Annak a bizonyos sokat emlegetett bilbaói hatásnak tehát a lényege az, hogy hihetetlenül nagy energiákat fektettek a zöldhálózat, a víztisztaság, a csatornázás, a tömegközlekedési infrastruktúra megújításába, a város élhetővé tételébe, az iparterületek, rozsdazónák revitalizálásába. A legtöbben az ikonikus új középületeket, például Frank O. Ghery titánnal borított Guggenheim Múzeumát, Soriano operaházát, az Athletic Bilbao új stadionját és Calatrava gyaloghídját tekintik a bilbaói csoda motorjának, de nagyobbat nem is tévedhetnének. Ezek a jelentős kulturális középületi beruházások az átalakulásban csak a jéghegy csúcsát jelentik. A környezet rehabilitálása, az ipari és a toxikus múlt felszámolása, a környezet rendezése, a városi sétaterek és zöldfelületek kialakítása ennél jóval hatalmasabb teljesítmény volt. Valójában ezek teremtették meg az új bilbaói életérzést. Harminc évvel a folyamat megkezdése után a belső városrészeken már alig ismerhető fel a szennyező ipari múlt. Reggelente a fél város kocog a folyó menti sétányokon, esténként pedig legalább akkora a korzós élet, mint Barcelonában. Az Atlanti-óceán és a közeli Pireneusok mérséklik az éghajlat szélsőségeit, az év jó részében ideális, 25 fok körüli a hőmérséklet. Fagypontnál soha nincs hidegebb, olyan balzsamos a levegő, hogy a hársak, a szelídgesztenyék és a pálmák egyaránt jól érzik magukat. Évi 1,2 millió turista keresi fel a települést, és a számuk folyamatosan nő. A város egy tűzijátékkal feldobott híres maratonfutás, koncertek, konferenciák, kortárs időszaki művészeti kiállítások színtere lett. Hellyé vált, ahol jó élni. Nincs szmog, zaj, emberléptékű maradt. A régió megőrizte a gazdasági erejét, ma Spanyolországon belül az egyik legfejlettebb régiónak számít, amely büszke a baszk identitására, és számos helyen meg is követelik a spanyol munkavállalóktól a baszk nyelv ismeretét. Bilbao tehát 30 év alatt a legrondább spanyol városból olyan várossá vált, ahol ideálisak a városi élet feltételei, folyamatos a gazdasági bevándorlás a szegényebb spanyol régiókból.

Máris vannak új terveik, elhatározták a várostól nyugatra elterülő nagy ipari sziget lakóterületté és közterületté alakítását, mégpedig úgy, hogy a fejlesztésbe visszaforgatják a korábbi városfejlesztések közvetlen és közvetett bevételeit. Ha a tervek megvalósulnak, akkor a folyópartokat ezen a területen is rehabilitálják. A múlt gyárépületeit kellemes vízparti lakóterületek és irodák váltják fel, a terület pedig új hidak fogják feltárni. Bilbao mozgásban van, és egyre zöldebbé válik.