A városi fákban az a jó, hogy mindig szem előtt vannak. Egy álmos májusi reggelen buszozom a hetessel az Erzsébet-híd felé, és feltűnik, hogy mennyi élénksárga folt van a Gellért-hegy sziklái között. Ezek bizony csörgőfák. Rikítóak, segítik, hogy az álom kiszálljon a fejemből, de a Gellért-hegy meredek oldalában nem jó helyen vannak. Ott a hazai növényzetet kellene megőriznünk. Aztán eltelik két hónap. Július közepére a virágok terméssé alakultak, de a szomszéd utcában látok egy csörgőfát, amelyen a sok-sok kis lampion között néhány kókadozó sárga virágzat megmaradt. Lefényképezem, és elhatározom, hogy átgondolom: szeretem-e a budapesti csörgőfákat.

Elolvasom