Ökomenza – Maradékmentes Március

Ökomenza

Ha meg akarjuk menteni Földünk élővilágát és benne magunkat, akkor meg kell szüntetnünk az élelmiszerpazarlást. Ezért nemcsak otthon, hanem az iskolákban és óvodákban is sokat tehetünk, hisz a közétkeztetésben több tízezer tonna élelmiszerhulladék keletkezik évente.

Mindenkit arra buzdítunk, hogy valósítsanak meg az iskolájukban, óvodájukban egy-két ötletet a következő listából, vagy találjanak ki saját módszereket az élelmiszerhulladék csökkentésére. Ez fontos lépés afelé, hogy a menzák jobbak, zöldebbek és egészségesebbek legyenek.

A Greenpeace azért támogatja az ökomenzák létrehozását, hogy ezzel is elősegítse az ökológiai gazdálkodás elterjedését Magyarországon. Környezetvédelmi szempontból ugyanis az ökogazdálkodás az élelmünk előállításának egyetlen olyan módja, amivel megőrizhetjük Földünk élővilágát, hatékonyan segíthetünk a klímaválságon és egészséges élelmiszerrel láthatjuk el az embereket.

A közétkeztetés pedig azért az egyik legjobb eszköz mindehhez, mert ezáltal a gyerekek egészséges élelemhez juthatnak társadalmi és szociális helyzettől függetlenül. Az iskolákban és az óvodákban lehetőség van arra, hogy megismertessék és megszerettessék velük az egészséges táplálkozást, ez pedig a családok életére és étkezési szokásaira is jó hatással van. A helyi ökoalapanyagokra épülő menzáknak további pozitív társadalmi és gazdasági haszna, hogy a helyi termelőknek, helyi közösségeknek ad értékteremtő munkát és bevételt.

Iskolák, óvodák!

Válassz a listából olyat, ami nálatok is megvalósítható! Az alábbi ötleteket hazai menzák jó gyakorlataiból gyűjtöttük össze. Ha csak egy-két lépést kipróbáltok, már azzal is sokat tehettek az élelmiszerhulladék csökkentéséért, és ki tudja, talán elindíthattok vele egy komolyabb menzazöldítést.

Tippek az iskolákban, óvodákban keletkező élelmiszerhulladék csökkentéséhez


Étlap összeállítása

Azonnali visszajelzés-kérés

Választási lehetőség

Kis adag/nagy adag, kóstoló, repeta

Étkezési idő végén repeta a megmaradt adagokra

Szedd magad – közös tál

Szedd magad – svédasztal

Megmaradt, ki nem adagolt étel továbbadása

Szülők bevonása

Pedagógusok bevonása

Gyerekek bevonása – maradékmérő kihívás

Ebédidő hossza

Az ebédlő kialakítása

Jó példák


Kistelepülés, Nyárád: saját főzőkonyha, saját alapanyagokkal

Városi példa: az 1200 adagos szarvasi ökomenza

Városi példa: Budapest, AKG Mezna

Egy franciaországi városban a menzákon többletköltség nélkül álltak át 100% bioalapanyagra

Tudnivalók


Milyen egy igazi zöld menza vagy ökomenza?

Miért fontos ez a gyerekeknek?

Miért fontos a Földünknek?

Mit tehetsz te?


Mit tehetsz szülőként?

Mit tehetsz egy intézmény vezetőjeként vagy pedagógusként?

Hogyan lehet csökkenteni az élelmiszer-hulladékot?

Hogyan lehet visszajelzéseket kérni a közétkeztetésben résztvevőktől?

Szervezés: szép terítő, mosolygós konyhás néni és a gyerekekkel együtt étkező tanárok

Hogyan lehet elfogadtatni a gyerekekkel a számukra új ételeket?

Hogyan lehet arra tanítani a gyerekeket, hogy az ételre értékként tekintsenek?

Hogyan lehet megnyerni, bevonni és „oktatni” a szülőket?

Mit tehetsz polgármesterként, közétkeztetőként, élelmezésvezetőként? Hogyan állj neki? Fejlesztési ötletek lépésről lépésre


Ami elengedhetetlen az ökomenzához: akarat és összefogás

Hogyan lehet bioalapanyagokat beszerezni a menzára?

Honnan lehet megtudni, hogy vannak-e a környéken biotermelők?

Hogyan lehet megszervezni a saját termelést?

Hogyan lehet szezonális bioalapanyagokat használni a menzán, amikor azok főleg nyáron elérhetők, amikor nincs iskola, óvoda?

Mennyiben más egy olyan főzőkonyha, ahol bioélelmiszereket is használnak?

Mindig drágább a bió?

Tudj meg többet az ökomenzáról!

Mi az az ökomenza, hogyan védi az egészségünket és a környezetünket, mi a kormányzati cél, mit tesz a Greenpeace, milyen jó példák vannak itthon és külföldön? Olvasd el ide kattintva.


Scroll to Top