Klímavédelmet Magyarországnak!

Vészhelyzet van. Klíma- és ökológiai vészhelyzet. A tét az emberi civilizáció, és benne országunk fennmaradása.

Vészhelyzetben két dolgot tehetünk: menekülünk, vagy megküzdünk. Másik élhető bolygó híján reális esélyünk csak az utóbbira van. De csak akkor, ha mindannyian nekilátunk a munkának.

A magyar kormány az elmúlt években elhanyagolta a hálózat fejlesztését, most pedig erre hivatkozva, a korábbi ígéreteivel ellentétben, egyik napról a másikra teszi lehetetlenné az új napelemes rendszerek hálózatra csatlakozását. Márpedig a klíma- és ökológiai válság, és az energiaválság megoldásához a megújuló energián keresztül vezet az út. A napelemes rendszerek már eddig is jelentős mértékben csökkentették Magyarország szén-dioxid-kibocsátását és energiafüggőségét.

Nemzeti és nemzetközi összefogásra van szükség, egyik nélkül sem fog menni. Ezért kiállunk mindenhol a környezetrombolás ellen. Levelet írunk minden politikusnak és vezetőnek – nem egyet, egymilliót. Addig dörömbölünk a legnagyobb cégek ajtaján, amíg abba nem hagyják a környezetpusztítást. Együtt meg tudjuk csinálni. De csak együtt tudjuk megcsinálni.

Mindent megteszünk az egyéni életünkben a környezet megóvásáért. De egyszerű állampolgárokként nem tudunk csodát tenni, a változáshoz valódi vezetőkre is szükség van. Ezért addig dolgozunk, amíg meg nem értetjük velük, hogy övék a legnagyobb felelősség a klímaválság elleni harcban.

Egyre többen vagyunk, akik már felfogtuk: nem élhetünk tovább úgy, ahogy eddig. Nem várunk tovább másra, kezünkbe vesszük a sorsunkat.

Kiáltványunkat számos akadémikus és közéleti személy is támogatja. Listájuk megtekinthető ide kattintva.

fő már aláírta. Meg sem állunk -ig!


A magyar kormányhoz fordulunk, mert a kormány tud a leggyorsabban és a legtöbbet tenni a klímaválság ellen.

Követelem, hogy a kormány védje meg Magyarország lakosságát, és cselekedjen a klímavészhelyzetnek megfelelően.

Csak akkor van esélyünk a klímaválsággal szemben, ha: 

1. Megvédjük erdeinket, élővilágunkat. Védjük és növeljük a természetes erdőket, gyepeket és vizes élőhelyeket.

2. Átalakítjuk a vízgazdálkodásunkat. Teret adunk a folyóknak és az aszály ellen vizes élőhelyekben tároljuk a vizet. Fejlesztjük a víztakarékosságot, és úgy bánunk az édesvízzel, mintha kincs lenne, mert az. 

3. Átalakítjuk a mezőgazdaságunkat. Olyan ökológiai mezőgazdaságra állunk át, amely a klímaválságban is garantálja élelmiszerbiztonságunkat. A káros vegyszereket kivezetjük, termőföldjeinket megóvjuk. Csökkentjük hús- és tejtermékfogyasztásunkat.

4. Átalakítjuk városainkat, falvainkat. Településeinket felkészítjük a klímaválság hatásaira, hogy védelmet nyújtsanak az embereknek, és biztosítsák élelmezési, egészségügyi, víz- és energiaszükségleteinket. Növeljük a városi zöldterületek arányát, és korlátozzuk a zöldmezős beruházásokat.

5. Átalakítjuk az energiagazdálkodásunkat. Átállunk energiatakarékos üzemmódra és a fenntartható módon megtermelt megújuló energiaforrásokra, és elbúcsúzunk a fosszilis energiahordozóktól.  

6. Átalakítjuk a közlekedésünket. Ahol csak lehet, csökkentjük a kilométereket. Gyalogolunk, kerékpározunk, közösségi közlekedést és vasutat használunk, és rugalmas közlekedési rendszerre váltunk. 

7. Átalakítjuk gazdaságunkat és fogyasztási szokásainkat. Takarékosan bánunk a természeti erőforrásokkal, a cégeket rávesszük a felelős viselkedésre. Erősítjük a fenntartható helyi gazdaságot és kereskedelmet. Kevesebbet és tudatosabban vásárolunk, féktelen szeméttermelés helyett újrafelhasználunk, megjavítunk, újrafeldolgozunk, és amit lehet, megosztunk. 

8. Minden erőnkkel támogatjuk a nemzetközi klímavédelmi erőfeszítéseket. Az Európai Uniós és globális klímavédelmi folyamatokban támogatóan, sőt kezdeményezően lépünk fel, hiszen enélkül nem tudunk hatékonyan tenni az országunk fennmaradása érdekében. 

9. Felkészítjük közösségeinket. Az oktatás és a média segítségével minden tudást megadunk az embereknek, hogy fel tudjanak készülni a klímavészhelyzetre. Erős, szolidáris közösségeket építünk, amelyek képesek alkalmazkodni a klímaválság kihívásaihoz.

Saját egészségünk, biztonságunk, a jövőnk a tét. Csak úgy van esélyünk szembeszállni a klímaválsággal, ha a kormány ennek a munkának az élére áll.

Scroll to Top