Kórházi levegőszennyezés-mérések
Az egészségügyi intézményeknél végzett levegőszennyezés-mérések eredményei
A Greenpeace Magyarország Tiszta levegőt!-kampányának keretében fővárosi egészségügyi intézményeknél mérte a levegő szennyezettségét. A 2020. végi mérési időszakban koronavírusos betegek ellátásában résztvevő intézményeknél is vizsgáltuk a levegő minőségét. Tudományos kutatások igazolják ugyanis, hogy a szennyezett levegő nemcsak könnyíti a koronavírus terjedését, de súlyosabbá is teszi a betegség lefolyását. Ezért most minden eddiginél fontosabb, hogy érdemben lépjünk fel a légszennyezettség csökkentéséért.
A korábbi, 2019. szeptemberi mérés során pedig az volt a célunk, hogy minél pontosabb képet kapjunk a levegő minőségéről a gyermekeket, kismamákat és tüdőbetegeket ellátó egészségügyi intézmények környékén, ugyanis a lakosság ezen része különösen érzékeny a légszennyezésre.
A levegő nitrogén-dioxid-szennyezettségét először 2019. augusztus 29. és szeptember 19. között, majd 2020. november 30. és december 23. között mértük, az egészségügyi intézmények bejáratának közelében kihelyezett, úgynevezett diffúziós csövekkel.
A városokban a dízel gépjárművek használata jelentősen hozzájárul a súlyos egészségügyi kockázatokat jelentő szálló por (részecske) és a nitrogén-dioxid okozta légszennyezettséghez. A nitrogén-oxidok többek között csökkentik a tüdőfunkciót és különféle légzőszervi károsodásokat okoznak, valamint kapcsolatba hozhatók szív- és érrendszeri megbetegedésekkel is. Magyarországon évente körülbelül tizenháromezren halnak meg a szennyezett levegő miatt – ez az egyik legmagasabb szám Európában.
Légszennyezettség-mérésünk célja, hogy elérjük: a döntéshozók települési és országos szinteken egyaránt lépjenek fel végre hatékonyan városaink, országunk levegőjének tisztaságáért, mindannyiunk egészségének védelmében.
A tiszta levegőért végzett munkánkat te is támogathatod a greenpeace.hu/szmog oldalon. Köszönjük!

Jelmagyarázat a térképhez
A légszennyezettségi adatokat mutató alábbi Budapest-térképen kétféle adat látható:
- fehér karikával ábrázolt mérési helyek:
hivatalos mérőállomások, rákattintva látható a három hetes időszak alatt mért nitrogén-dioxid adatok átlaga, melyet az adott állomás mért. - színes karikával ábrázolt mérési helyek:
az egészségügyi intézmények bejárata közelében lévő helyszínek. A feketével jelölt helyeken a Greenpeace Magyarország három hetes mérési eredményeinek értéke meghaladta a 40 mikrogramm/köbméter értéket, mely a nitrogén-dioxidra megadott éves határérték. Természetesen a három hetes mérés eredménye nem egyenlő az éves átlaggal: azaz ha 40 μg/m³ feletti az érték, akkor sem beszélhetünk hivatalosan határérték-túllépésről, de érdemes fokozottan figyelni az adott terület szennyezettségére, és lépéseket tenni a levegőtisztaság érdekében. A jelölésre kattintva látható a cím, a mérés ideje és mértéke.
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Ut elit tellus, luctus nec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus leo.
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Ut elit tellus, luctus nec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus leo.
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Ut elit tellus, luctus nec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus leo.
*Az éves határértéket viszonyítási alapként tüntettük fel a skálán. A Greenpeace Magyarország 3 hetes időszakot vizsgált. A 40 µg/m³ feletti mérési eredmény nem tekinthető hivatalos határérték-túllépésnek, de felhívja a figyelmet az erősen szennyezett levegőre.
Kérdések és válaszok a mérésekről
Miért méri a légszennyezettséget a Greenpeace Magyarország az iskoláknál?
Milyen eszközzel mérik a légszennyezést?
A Greenpeace DIF 100 RTU – NITROGEN DIOXIDE (NO2) gyártmányú diffúziós csöveket használ, amelyeket a Gradko Environmental nevű cégtől szerzett be.Az úgynevezett diffúziós cső működési elve, hogy a csőben elhelyezett trietanolamin nevű anyag kémiailag megköti a nitrogén-dioxidot (NO2). A csöveket minimum 2, maximum 4 hétre helyezzük ki kinyitva, majd visszazárjuk és visszaküldjük őket a Gradko Environmental céghez, ahol a megkötött nitritionok szintjét úgynevezett spektrofotometriával mérik meg.
Milyen légszennyező anyagot mér ez az eszköz?
Ez a típusú diffúziós cső a levegőben lévő nitrogén-dioxid mennyiségét méri. A nitrogén-oxidok (NOx) a levegő oxigénjéből és nitrogénjéből magas hőmérsékleten, illetve nitrogéntartalmú szerves vegyületek égésekor keletkező anyagok. Ilyenek például a nitrogén-dioxid (NO2) és nitrogén-monoxid (NO). Részben a fűtésből, de városi környezetben legalább 50%-ban a dízeljárművekből származnak. A nitrogén-oxidok többek között csökkentik a tüdőfunkciót és különféle légzőszervi károsodásokat okoznak, valamint kapcsolatba hozhatók szív- és érrendszeri megbetegedésekkel is.
Mennyire megbízható ez az eszköz?
A Greenpeace – Exeteri Egyetemen működő – kutatólaboratóriumának specialistái ajánlották számunkra ezt az eszközt, amelyet több országban is használtak már, és mindenhol megbízhatóan működött. Léteznek más, hasonló elven működő eszközök is, de az exeteri kollégák szerint ez a gyártmány működik a legjobban, és a hivatalos mérőállomásokkal összevetve is pontos adatokat szolgáltat.
Hol történnek mérések?
A 2019-es mérések során a mérőeszközöket tíz budapesti kórház, orvosi szakrendelő bejárata közelében tettük ki. Célunk az volt, hogy információt kapjunk a levegő minőségéről a gyermekeket, kismamákat és tüdőbetegeket ellátó egészségügyi intézmények környékén, mert ők különösen érzékenyek a légszennyezettségre.2020-ban a mérőeszközökkel tíz budapesti, koronavírusos betegeket is ápoló kórháznál, illetve négy forgalmas fővárosi csomóponton mértünk légszennyezettséget.
Miért mért légszennyezettséget a Greenpeace koronavírusos betegeket is kezelő kórházaknál?
Több tudományos jelentés szerint a szennyezett levegő nemcsak könnyíti a koronavírus terjedését, de súlyosabbá is teszi a betegség lefolyását.
Milyen időszakban történtek a Greenpeace légszennyezettségi mérései?
Az első mérés 2019. augusztus 29. és szeptember 19. között zajlott.
A második mérési időszak 2020. november 30. és december 23. között volt.
Miért végez saját méréseket a Greenpeace? Valami gond van a hatósági mérőhálózattal?
A hatósági mérőhálózat általában megfelelően működik, azok mérési adatait nem vitatjuk. Ám a levegőben lévő káros anyagok összetétele és mennyisége akár méterről méterre változhat, függően attól, hogy helyben milyen károsanyag-források vannak (például egy piros lámpánál várakozó autók, vagy egy illegális szemetet égető családi ház kéménye). Ezért fontos, hogy ne csak a hivatalos mérőállomásokból kapjunk adatokat, hiszen azok alapján nem ítélhető meg pontosan a légszennyezettségre különösen érzékeny csoportok (pl. gyermekek, kismamák, tüdőbetegek, koronavírusos páciensek) kitettsége. Minél több adatunk van, annál inkább tudunk tenni a légszennyezettségből fakadó egészségügyi kockázatok mérsékléséért egy adott területen.
Bejut-e a szennyezés az egészségügyi intézmények kórtermeibe is?
A kórtermekben méréseket nem végeztünk, de feltételezhető, hogy valamennyi szennyezés mindenképpen bejut, magasabb emeleteken a nitrogén-oxidok szintje alacsonyabb lehet.
Hogyan zajlik a légszennyezettségi mérés?
A légszennyezettségi méréseink célja, hogy olyan helyszíneken mérjünk, ahol sűrűn fordulnak meg azok, akik számára különösen kockázatos a légszennyezettség (pl. gyerekek, kismamák, betegek, stb.). A mérési információk birtokában már csak politikai akarat kell ahhoz, hogy ezeken a területeken csökkenjen a légszennyezettség.
A mérésre használt diffuziós csövecskéket jellemzően 1-2 méteres magasságban helyezzük el közterületen, olyan magasságban, ahol lélegeznek az emberek. Rögzítjük a kihelyezés és a leszedés pontos időpontját. A kihelyezéskor eltávolítjuk a csövecskék alsó részét, és a mérési idő leteltével a csöveket visszazárjuk. Ezt követően elküldjük őket a Nagy-Britanniába a Gradko Environmentalhoz, ahol spektrofotometriával mérik vissza a megkötött szennyező anyagot és a mérés időtartama alapján kiszámítják a légkör nitrogén-dioxid koncentrációját.
Milyen módszertant használt a Greenpeace a mérési eredmények értékelésekor?
A mérések értékelését a brit Gradko Environmental végzi: spektrofotometriával visszamérik a megkötött szennyező anyagot és a mérés időtartama alapján kiszámítják a légkör nitrogén-dioxid koncentrációját.
A diffúziós csövek működését kismértékben befolyásolja a páratartalom, a hőmérséklet és a széljárás is. Ezért a mérések alkalmával kiraktunk 2-2 csövet a közeli hivatalos mérőállomásokhoz is, kalibrálás céljából.
A méréseknél a Greenpeace az éves határértékekhez hasonlította saját eredményeit. Miért?
Méréseink során az adott időszakra vonatkozó eredményeket átlagoltuk, majd az átlagot az éves nitrogén-dioxidra vonatkozó határértékekhez hasonlítottuk, amely 40 µg/m3. Úgy ítéltük meg, hogy ez hasznos tájékoztató jellegű adat. Mindazonáltal egy adott időszakban általunk mért 40 µg/m3 értéknél magasabb adat természetesen nem jelenti az éves határérték túllépését. Fontos azonban megjegyezni, hogy kutatások szerint a határértékek alatti légszennyezettség sem nyújt feltétlenül garanciát az egészségkárosodás elkerüléséhez: gyermekek esetében még a határérték alatti szennyezés is elegendő az asztmás megbetegedések növekedéséhez.
Milyen káros hatásai vannak a nitrogén-dioxidnak?
A nitrogén-oxidok többek között csökkentik a tüdőfunkciót és különféle légzőszervi károsodásokat okoznak, valamint kapcsolatba hozhatók szív- és érrendszeri megbetegedésekkel is. Növelik az asztmás megbetegedések számát (forgalmas utak mentén élők között többen válnak asztmásokká), és kitettség esetén könnyebben elkapunk miattuk légúti megbetegedéseket. A szennyezett területeken a csecsemők alacsonyabb születési súllyal jönnek világra.
Hogyan hat a nitrogén-dioxid-szennyezettség a gyerekekre, betegekre, kismamákra, csecsemőkre?
A gyermekek, újszülöttek, tüdőbetegek különösen érzékenyek a légszennyezésre. Ezért már határérték alatti kitettség is kockázatot jelenthet az egészségükre.
A közúti járművek szennyezőanyag-kibocsátása – ezen belül is leginkább a nitrogén-dioxid-szennyezés – világszerte évente 4 millió gyerek asztmás megbetegedését okozza.
Hogyan hat a nitrogén-dioxid-szennyezettség és általában a légszennyezettség a koronavírusos megbetegedésekre?
A Cardiovascular Research szaklapban megjelent kutatás szerint Magyarországon a koronavírus okozta halálesetek 25 százaléka a légszennyezésre vezethető vissza. Európára vetítve ez az érték 19 százalék. A kutatás szerint a részecskeszennyezés globálisan körülbelül 15 százalékkal járult hozzá a COVID-19 mortalitáshoz, melynek jelentős része megelőzhető lett volna a WHO PM2.5 légszennyezettségi ajánlásának (max. 10 µg/m3) betartásával.
Több kutatás is alátámasztja, hogy a légszennyezésnek (pl.: PM2.5, NO2) való kitettség megnöveli a vírusoktól való megfertőződés esélyét. [1] A légszennyező anyagok károsítják, gyulladásba hozzák a légutakat és csökkentik az immunválaszt. [2] A szervezet légszennyezés miatti károsodása csökkenti a vírusokkal szembeni ellenálló képességünket. Több kutatás is rávilágít arra, hogy a dízeljárművek okozta szennyezésnek való kitettség kiszolgáltatottabbá teszi az emberi szervezetet a légúti kórokozóknak. [3] Számos kutatás bizonyítja továbbá, hogy több légszennyezőnek való kitettség növeli a COVID-19 súlyosságát. [4] A légszennyezés miatti megbetegedések (magas vérnyomás, cukorbetegség, krónikus tüdőbetegségek, szív- és érrendszeri betegségek) súlyosbítják a COVID-19 fertőzés lefolyását. [5] Egy 2020-as kutatás rávilágított, hogy a kórházi tartózkodást megelőzően szennyezett levegőnek (PM és NO2) való kitettség esetén hosszabb ideig kell lélegeztetőgépen tartani a pácienseket.[1] Brauer et al 2007, Liang et al 2014, Feng 2016, Nenna et al 2017, Cao et al 2020
[2] Donaldson and Tran 2002, Li et al 1996, Lee et al 2014, Cao et al 2020
[3] Hahon et al 1985, Harrod et al 2003, Jaspers et al 2005, Ciencewiki 2006
[4] Domingo and Rovira 2020, Conticini et al 2020
[5] Garg et al 2020
Mennyire súlyos a légszennyezettség (nitrogén-dioxid és szállópor-szennyezettség) Magyarországon?
Az EEA (Európai Környezetvédelmi Ügynökség) 2020 novemberi jelentése szerint hazánkban a PM2.5-szennyezettség miatt 13 100 ember hal meg idő előtt, míg az NO2-szennyezettség évi 850 életet követel. Ezek az értékek súlyosabbak, mint az egy évvel korábbi eredmények. A 2019-es jelentés szerint PM2.5 miatt 12 100-an, NO2-szennyezettség miatt 770-en hunytak el. Ha a lakosságarányos életvesztést nézzük, 2020-ban Magyarország Bulgária után a harmadik legrosszabb levegőjű uniós ország volt, de a második helyen álló Lengyelország légszennyezettségi értékei szinte megegyeztek hazánkéval.
A PM10-szennyezettség miatt 2008 óta, a nitrogén-dioxid-szennyezettség miatt 2016 óta uniós kötelezettségszegési eljárás folyik Magyarország ellen.
Milyen nitrogén-dioxid határértékek vannak?
Az alábbi táblázatban összefoglaljuk az érvényben lévő hatértékeket a nitrogén-dioxidra:
Időtartam | EU (µg/m3) | MAGYAR (µg/m3) | WHO (µg/m3) |
éves | 40 | 40 | 40 |
24 órás | nincs | 85 | nincs |
órás | 200 | 100 | 200 |
Mi a Greenpeace megoldási javaslata?
A nitrogén-dioxid főként a régi, szennyező dízeljárművek kipufogógázából származik a városokban. A Greenpeace ezért azt követeli, hogy a döntéshozók sürgősen alkossanak szabályozást annak érdekében, hogy megakadályozzák, hogy nálunk kerüljenek forgalomba a többi európai országból kitiltott, szennyező gépjárművek. Emellett követeljük, hogy Budapest (illetve a többi érintett nagyváros) vezetése sürgősen ismertesse ütemtervét a régi, szennyező dízelek kivezetésére, ahogy azt Európa számos más városa már megtette. Szükségesnek érezzük továbbá a koronavírus járvány miatt bevezetett ingyenes parkolás megszüntetését, mely intézkedés egyértelműen további forgalmat generált. A megnövekedett forgalom pedig növeli a légszennyezettséget, amely még több megbetegedéshez vezet, további terheket róva az egészségügyre a koronavírus válság időszakában.
Miért kampányol a Greenpeace Magyarország Tiszta levegőt! petíciójában pont a szennyező, régi dízelek mihamarabbi kitiltásáért?
Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség 41 európai ország (28 tagállam és további 13 nem-EU ország) 2015-ös adatait vizsgálta és arra jutott, hogy a nitrogén-dioxidnak (NO2) való kitettség Európában 79 000; míg hazánkban 1300 ember korai elhalálozását okozta.
Körülbelül 500 milliárd forintos kárköltsége van egyetlen év alatt a magyarországi utakon futó járművek okozta légszennyezésnek. A költségek több mint 90 százaléka egészségügyi jellegű. Ennek kétharmada a dízelektől ered. Európai szinten a dízelek okozta szennyezés költségeinek 65%-a a nitrogén-oxidokból származik, a PM2,5 részecskeszennyezés a kapcsolódó költségek további 32%-ért felelős.
Ehhez képest a dízelhajtású személygépjárművek száma 2005 és 2017 között megduplázódott (15,50%-ról 30,39%-ra nőtt), és összességében is nőtt a járművek száma. Míg 2005-ben 2 888 735 autó, ebből 447 854 dízel rótta a magyar utakat, addig 2017-re 3 471 997 autó lett hazánkban, 1 055 268 közülük dízel. Emellett az autók átlagéletkora is drasztikusan nőtt: 2006-ban a hazai kocsik átlagéletkora 10,3 év volt, ez 2017-re 14,1 évre nőtt. Forrás: Tájékoztatási adatbázis, szakstatisztikák témák szerint: http://statinfo.ksh.hu